Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Ujfalvy Sándor: Két férfiu

KÉT FÉRFI U. Erdély múltjából egy korszak meriil fel emlékemben, melyben a férfiasság, lovagiasság, bátorság, vas akarat, forró honszeretet, okszerűbb gazdászat zászlóját magassan lobogtatá kortársai előtt két nagy férfiú; no.vök Yesselényi Miklós és Kendeffy Ádám. A végzés rövidre mérte pályájukat. A Vesselényiét 1819-től 1835 ig, a Kendeffyét 1826tól 1834-ig. De tettdús s örök emlékezetre méltó pályát futottak meg. Nem rég idő ez, az egykorú szemtanúk nagyobb része még életben van, de már is gyéren emlegetik, még kevesebben magasztalják, pedig szerepkörüket ma senki többé be nem tölti: s fájdalom, hogy nem, mert missiojuk ma még nagyobb értelemmel bir: nem szűnt az meg ama pillanatban, midőn ök megszűntek élni. A bérezés kis haza kérlelhetlen sorsa a nem rég múltban véráldozatokat kivánt, mely alatt jobbjai elhullottak ; a polgárháború iszonyú dühöngései közt városai és falvai elhamvadtak, később üldöztetés, lealázás s elszegényedés rémségesen váltották fel egymást; utóbb bekövetkezék a zsibbasztó, velőkig rágódó apathia. De a vészes sors még itt sem jutott állapodásra, a boszuálló Nemesis a haza szivébe dobta a régebb békésen megfért, de most tévútra hajló nemzetek viszálkodását. E vészes izgalmakat kitisztázni az események szigorú s részrehajlatlan itélö birája a történészet tiszte, mely kedvezőbb viszonyok közt igazságosan feljegyzendi az utókor önokulására, vagy ha nem érdemes reá .... siremlékül. Vesselényi átélte a leviharzott napokat, de szemevilágától megfosztva csak félhalva, s Prométheuszként Zsibó kőszirtjeihez kinosan lelánczolva visszatartá balsorsa. Kendeffyt kora halála már 1834-ben leszoritá a tettek nagy teréről. Az átviharzott korszakban hivatása szerint egyik sem szerepelt, mert nem szerepelhetett. Szülőiknek egyedüli gyermekeik valának, s mint e nemes családok féltett végsarjadékai, neveltetésök nem collegialis, hanem 'házi