Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

IV. Az erdők dalosai.

50 IV. AZ ERDŐK DALOSAI. ban ez csak halvány viszfénye esti dalának. Alkonyatkor kell őt hallanunk! Mikor a nap leszáll, a szellő az ingadozó, harmatos virágokkal enyelg, mikor »Mélyebb árnyú a vizek kékje, Sötétebb zöldű a levélke,« mikor a patak halkan zúgva, csöndes nyugalomról cseveg, a játszi evet fészkébe vonul, a madarak dala rendre elnémul; az alkony már kihamvad s az első csillag fölragyog: akkor az erdőszéli bokrok valamelyikén halkan megszólal a fekete rigó. Dala majd egy másiknál viszhangra talál, s amint az égen mind több-több csillag gyulád ki, mind több-több bokor zeng a daltól, mintha minden fölragyogó csillag egy-egy rigót lelkesítene dalra, mig csak ragyog az egész égboltozat a sok fényes csillagtól, s zeng az egész erdő a sok rigó dalától. Az ég mind sötétkékebb lesz, a csillagok mind fényesebben ragyognak, a pásztortüzek is már véglobbot vetnek, de madarunk még mindig dalol; késő éjig egyre dalol, s mi lessük-lessük, és minden szava viszhangra talál szivünkben s uj érzelmet ébreszt. Még sokat mondhatnék kedvenczemről, eredeti, szeszélyes magaviseletéről és családi életéről, de ezt vázlatos előadásom szük kerete nem engedi. Külsejének leírásával sem foglalkozom, hisz ki nem ismeri őt nálunk ? Mielőtt azonban megválnánk a lomberdőtől, nem szabad megfeledkeznünk két kedves kis szárnyasról, habár ezek gyakran fölkeresnek falusi magányunkban is, s különösen télen át köszöntenek be