Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Október

59 mával történő megugrásából, a lábnyomokból és kiváltképpen a hátrahagyott vércseppek (sebvér) s egyébb jelek, mint csontszilánkok, bőr-, szőr-hullványok-\)6\ stb. ítélhetünk meg. Egyébiránt a jelzés alatt azt a különböző szokatlan mozdulatát vagy viselkedését értjük a vadnak, melyet a lövés pillanatában tesz és pedig akkor is, ha megsebesült és akkor is, ha elhibáztatott. Természetesen a szerint, hogy a vad hol, melyik részen lett találva: különféleképpen is jelez, melyből a sebesülés mérvére, könnyebb vagy súlyosabb voltára bizton következtethetni a hátrahagyott, már említett jelekkel kapcsolatban, de a gyakorlott szem egyelőre ezek nélkül is gyakran. Az mindenesetre bizonyos, hogy ahátrahagyott./eteA; a vad találásának a legbiztosabb, csalhatatlan tannsítói; de a találás valószínűsége gyakran ezek nélkül sincs kizárva, amennyiben éppen nem bizonyos az minden esetben, hogy a meglőtt, sőt jól talált vad közvetlen a lövés helyén találásra valló jeleket hagy hátra; de a jól talált vadnál ezeket távolab mégis megtaláljuk. Egyébiránt a gyakorlott vadász már a lövés pillanatában teljesen tisztában van azzal, vájjon eltalálta-e vadját, vagy sem; amit különben a vad is rögtön és biztosan jelez. Hibás lövés esetén ugyanis minden feltűnőbb viselkedés nélkül a legtöbbször rögtön elugrik vagy eliramodik a vad s rövid menekülés után megáll, visszatekint s csak' azután folytatja több-kevesebb vehementiával menekülését. Futtában lövésnél vagy igen közeli ráhibázás esetében azonban ijedtségében a hátsó lábaival néha kirúg, egyébként pedig semmi más feltűnőbb mozdulatot nem tesz; ellenben ha eltalálta a lövés, minden esetben magasra ugrik (ez a tulajdonképpeni jelzés), vagy pedig erősen kirúg s úgy szökik tova. Igen erős sebzésnél léptei tétovák, ingadozók s ilyenkor a legtöbb esetben elhagyja a fal kát vagy társait s a legközelebbi sűrűben elfekszik; könnyű sebzés esetén azonban nem válik ki meglőtt szárnyasvad módjára. Egyébiránt a sebjelzéseket illetőleg a tapasztalás a következőkre tanít bennünket — megjegyezvén itt, hogy eme jelzések a vad különböző testrészének találása szerint különbözők ugyan, de ugyanazon lövési eseteknél mindig ugyanazok: 1. Lapoczka (vállap) lövésnél & vad némelykor vadászmondás szerint „tűzben esik el," majd (a legtöbbször) csülökre kap, de csakhamar ismét felbukik és helyben marad. Igen jól alkalmazott vállap-lövésnél azonban, pl. ha a golyó a szivet is átfúrta: a vad magasra szökik, — de ezen jelzés nélkül is néha meglövetése helyétől nem messze összeesik. 2. Magas vállap-lövésnél, midőn ugyanis a golyó a szívkamrát átjárja: a vad magas ugrást tesz, azután pedig többször előre szökik s gyakran pár ugrás után már összeesik, vagy pedig a vett lövés után rövidesen elfekszik. 3. Mély vállap-lövésnél vagy borda-lövésnél a vad rögtön összerogy, de ismét felugrik, kissé támolyog, de aztán elmenekül s többnyire elpusztul; — ellenben ha a legnemesebb belsőrészek alól lesznek találva: a lövés szintén