Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Július

530 készíttetik: oly sűrűnek kell lenni, hogy azon a vad ki ne bújhasson s oly magasnak, a melyet a vad át nem ugorhat; ehhez képest tehát a kerítés magassága 3 méternél alacsonyabb ne legyen (a hol szarvas is van); dámvadnál és őznél azonban elég 2V

2 méter és sörtevadnál 2 méter magas kerítés is. — Legjobb a szilárd anyagból: kőből vagy téglából épített kerítés, de igen sokba kerül; a fakerítés olcsóbb. Ujabban a rőtvadnál ezeket mellőzik és tüskés sodronyhuzalokkal helyettesítik, melyeket szilárdan megerősített erős oszlopokra vízszintes irányban, egymás fölött kellő távolságba kifeszítenek. Természetesen ily kerítéseket sörtevadnál alkalmazni czélszeriietlen volna, mert a disznó kitúrná magát alattuk. A kerítés a szükséghez képest több kapuval is ellátandó. A főkapunál vagy kapuknál őrházak álljanak. — A kapuk-, általában a vadasba vezető ajtóknak oly magasaknak kell lenniök, mint magának a kerítésnek; befelé nyíljanak, szilárdak és magától becsukódók legyenek, — Lehet a kerítésen kivül u. n. beugrókat készíteni, melyeken a vad könnyen beszökhet, vissza azonban ki nem válthat a vadasból. Ezek a beugrók földből készítendők a kerítés magasságáig lejtősen emelkedő domb alakjában. Minden ilyen beugróval szemben lent a vadasban, a beugrótól 50—60 méter távolságban etetőhely állítandó, hogy a telente itt lakmározó vadak a jövevényekre csábító hatást gyakoroljanak. Természetesen disznós-kerteknél beugró disznókra (!) nem számíthatunk. — A vadasok berendezéséhez tartoznak a sózók, melyeket oly helyeken kell felállítani, a hol a vadak gyakran megfordulnak vagy előszeretettel tartózkodnak. Sózókhoz a már említett Holfeld-féle sónyalatókövek legalkalmasabbak (168. lap); de ha úgytetszik, magunk készítünk ilyet 0'80—rOO G-méter terjedelmű és 50 cm. mélységű tölgyfakeretbe foglalva; a keretet egészen lemélyesztjük s az anyagot kiemelkedő dombocskaként halmozzuk fel benne. Ez az anyag kavics, gyökér és minden szeméttől mentes, finoman átrostált, porhanyó, nedves agyagból kell hogy álljon. A hozzá használandó sót (kősót) gorombán összedarálva oly kép rétegei j ük a sózó-keretbe, hogy alól egy kevés agyag, mint alap, jöjjön, erre csak vékony rétegbe só, azután 9—9 cm. agyagrétegek jönnek, melyek közé felfelé haladva fokozatosan több-több, 1, 2, 3 cm. vastag sóréteget szórunk s a keret szélére elérve, felül egy kis szabályos, sóval kevert agyagból, a már említett púpot csináljuk, melyet jól lefurkózva, sóval behintünk. — Más módja a sózó készítésének a következő: A fő- és dámvad részére 5—6 méter, őzek számára 3 méter kiterjedésű terület keményre lefurkóztatván, ezt a területet vastag homokréteggel befedjük, hogy a vadak nyomai könnyen felismerhetők legyenek benne. Az így előkészített tér közepén egy favályut ásunk le, melybe aztán a nyalató-anyagot helyezzük, az egész vályút kitöltve vele, mely anyag zárt vadasokban egészen egyszerűen tiszta agyag és y

4 rész törött só hozzáadásával készíttetik. Illatosító szerek a vadasokban készített sózóknál nem szükségesek. — A vadasokban épp úgy készítendők cserkészőútak, mint a szabad területeken, melyek sűrű bokrok közt vezessenek el; imittamott az erdei tócsák és sózók mellett jól elrejtett leshelyeket is kell készíteni, sőt a vadászat kényelmessé tétele czéljából less-állásokat is alkalmazhatunk, melyeket oszlopra, fára (az u. n. magas lesek) vagy magaslatra helyezünk el, melyekben magas helyezetük folytán, néha a szélirány befolyását el lehet kerülni-