Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Július

521 M-ire vadászhatunk? Ott, hol hiányzanak az erdő vadászkedvességei s a lombos világ dísze: az őz és nemes szarvasvad csak mint szép, de elérhetlen fogalom szerepel a vadász képzeletében, — ellenben a lápok, nádastavak örökké hangos és mozgalmas világa kínálja annak idején a kifogyhatatlan változatosságú vadászélvezetek sorozatát: e hó a szezónszerü vízivadászat gyönyörteljes napjaival köszönt Diana lovagjaira. E hó első negyedén túl ugyanis már „ugrásból" lőhetni a füves tocsogósok, sásos, kákás vizekben gázolva, a kacsát, Jakabnap táján többnyire már a fiakacsákat is. A fejlődésben elmaradt, valamint a másodköltésből való kései fészekaljak fiatal nemzedéke is nagyobbrészt szárnyra szabadul már e hó folytán s aggodalom nélkül fogyaszthatni rájuk a puskaport. A kacsaszezónnal beáll egyszersmind a sneffek lokális mozgalmának az ideje is és csapatostól kezdik lepni mocsárainkat, minden alkalmas vizeinket a hosszú orrú, kedves húsú szárnyasok, finom füttyentéseikkel, örök nyughatatlan jövés-menésükkel élénkítve a mocsárvilág mozgalmasságát, míg fajaik változatosságával az ornithológus érdeklődésének nyújtanak kifogyhatatlan tápot amellett, hogy az egérnyitől föl a galambnagyságig váltakozó nagyságukkal csaknem minden egyes elejtett példány a szenzáczió ujabb érdekességével hat. Vadászati szempontból azonban valamennyi közt kivált a galambsnefí érdemel figyelmet és pedig nem csak mint vadászati tárgy, de ízletes pecsenyéje miatt is egyrészt, mert aratás után a tarlókon jól felszedvén magát, most sokkal inkább ínycsiklandó konyhai különlegességet képez, mint a minőt a tavaszi soványas gerinczek nyújthatnak. — Nagyobb figyelemre méltók még — habár nem is valami jó falatok — a lotyó-, gólya- és rét'sneffek, melyeknek szintén e hóra esik az első kezdetleges mozgalmi idejök, t. i. midőn nagyobb számban kezdenek feltűnni őszi, rendes húzásukat megelőzőleg — s mivel nagyobbrészt felnőtt s még meglehetősen buta és óvatatlan fiaikkal teszik kósza jövésmenésöket: vadászatuk igen könnyű és úgyszólván semmi mesterséggel nem jár, — miért is kellemes szórakozást nyújthat a vadászélvezetekben kevésbbé válogatós puskaforgatóknak. Ugyanez áll a baltára (fekete ibisz — Ibis falcinellus) is, mely szárnyas az állandó jellegű nagyobb mocsárokon szintén e hóban kezdi jelentgetni magát, szélesen kiterjeszkedett nagy félhold alakú sorvonalakban hasogatva a hajnali és reggeli órákban a lápok felett a levegőt — olykor oly tömegesen és sűrűen húzván, hogy egyéb vad gyér jelentkezése esetében akár az unalomig kipuskázhatja rájok magát az ember. Különben pedig e gojzeralakú és csőrű, de fekete tollú szárnyasra csak kivételesen szokott rápuskázni a vadász s inkább csak raritás kedvéért ejt el belőlük egy-két darabot, mert húsuk nem a legjobb, emellett roppant tetvesek és halszagúak, miért is az elejtetteket nem igen tanácsos a tarisznya-zsinórra aggatva hordani. Konyhai használatra a fiataljai jobban beválnak ugyan, de azért ezek se igen óhajtottak. Sokkal több vadászati és konyhai érdekességgel birnak a szélkiáltók (gojzerek),