Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

224 háborgatott erdők mélyén kívül, kisebb elhagyott sűrűkben, honnan éjjelenként biztosan járhat élelem után, is szokta kotorni szállását. Általában nem mindig ragaszkodik az u. n. vadon erdőségekhez; eklatáns példáját látjuk ennek Szabolcsmegyében, hol ugyanis nincs oly nagyszerű erdőség, mit vadonnak vagy rengetegnek nevezhetnénk, sőt inkább egyes elszigetelt apróbb cserjékkel s nagyobb erdőfoltokkal találkozunk, mégis van bennök borz akármennyi, mert kerti s vadgyümölcsöt, kömény-gyökeret, fehér- és sárga-répát, bab- és borsófélét, makkot és bükköt, szőlőt s mindennemű bogyót itt is kap eleget, s mert róka-szállás alakű vaczkát a renyhe s aluszékony magánzó a nyíri homokban sokkal kevesebb fáradsággal kotorja ki, mint bárhol másutt. — Tudvalevőleg a borz életének nagyobb részét földalatti üregben tölti és nappal — legalább önként — soha sem jön ki lyukából, hanem azt csak későn este hag}^ja el s kivéve ama gyér eseteket, midőn élelemkeresés közben elkésvén, hajnalhasadtakor valamely útban eső menhelyet keres magának, nappal sohasem mutatja magát. Valóságos vadászszerencse kell hozzá, hogy kopózás vagy hajtás közben a vadak eme legfélénkebbje a vadász elé botoljék, mert ugyanis az első hajnali szürkület rendesen visszaűzi barlangjába. Tavaszszal és nyáron át korábban, kevéssel naplemente után szokott előtűnni s kora hajnalig kóboról, mialatt néha 2—3 mértföldnyi területet is becsatangol; így aztán megesik, hogy jó messze elkalandozván tanyájától, a hajnal meglepi s ilyenkor — mint már említém — nem mer visszatérni lyukába, hanem valami faodűba veszi magát, hol aztán a napot tölti, ha vadász-ebek ki nem zavarják, vagy meg nem ölik. Egyébiránt ami a borz előbúvását illeti, e remetetermészetű állat úgy látszik csak akkor hagyja el tanyáját, midőn már nagyon kiéhezett. Azért borzzal találkozni lesben is, a // legnagyobb ritkaság közé tartozik. — Ősszel, mikor elkövéredve, kissé elnehezült s téli szükséglettel is már ellátta magát, több időt szentel az édes semmitevésnek és csak éjfélkor távozik, sőt ha az idő nagyon kedvezőtlen vagy kutya járt vaczka közelében: két napig sem dugja ki az orrát. A borz gyávaságig félénk állat lévén, annyira, hogy saját árnyékától is megijed, midőn esténkint kibúvik odvából táplálék után nézni, a nevetségig óvakodó magaviseletet tanúsít. Minden 5—6 lépésnyi távolságban megáll, orrát magasra emelve szimatol s aggodalmasan kémkedve körültekint. Néha megriadva egyszer megáll s aztán kétkedve, csöndesen bukdácsol tova, minden perczben készen arra, hogy az útjába eső cserjében elrejtőzzék. Vaczka készítésénél nagy tekintettel van a kényelemre s az az ügyesség, melyet a hely kiválasztásában és a vaczok elkészítésében tanúsít, nem közönséges értelmi képességről tanúskodik. Búvóhelye, vagyis barlangja több osztályt képező mély lyukból áll. Van neki nyári és téli lakóhelye, utóbbi jóval mélyebb és esőmentes helyen épült. A vaczokhoz mindig több bejárat (alagút) vezet, melyek rendesen délszak felé nyílnak s melyek némelyike harmincz láb hoszúságú. Ezenkívül szokott lenni 1—2 menekvési rejtett kijárata, melyeket meneteknek nem használ, nehogy azt nyomai által elárulja. A menetek összetalálkozó középpontján van a katlan-alakú vaczok, a sajátképeni lakás, mely gondosan el van látva szelelő lyukakkal is. Fekhelyét fűvel, mohával szokta kirakni s ebbe soha sem piszkít, hanem külön árnyékszéket tart.