Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Deczember
216 - J> tűrik e kis állatot és pedig joggal, mert ez nemcsak a mezőn irtja az egereket, vakondokat, bögölyöket stb., de a házban is szorgalommal üldözi a patkányokat és az egereket; préda-szomja pedig oly nagy, hogy akkor is, midőn legkevésbé sem éhes, ha szerét teheti, megöli zsákmányát s fekve hagyja. Néha az is megtörténik ugyan, hogy egy-két tyúk megölve, fej nélkül, vagy torkán keresztül harapva találtatik az udvaron, vagy hogy a gazdaasszony az ízletes tojások helyett a fészekben csak egy egész apró nyílással ellátott tojáshéjat talál, vagy hogy a galambdúczból néha egypár fiókgalamb eltűnik; de ezen rablások vagy egész más ragadozóknak tulajdoníttatnak, vagy ha esetleg a menyét tetten éretik is, szívesen elnézik neki a kisebb rablásokat, tudva, mily pusztítást végez a patkányok és egerek között. Máskép bírálja meg azonban a vadász a menyét rablásait. Akinek alkalma volt fényes nappal a mezőkön keresztül egy nyulat száguldani látni, melynek torkába egy menyét beleharapódzott, vagy a ki a galambdűczban észlelt nyugtalanság okát kutatva, ott a tojásain ülő galambot egy menyét által látta lefogva, vagy aki az eresz alatt fészkelő kisebb madarak nyugtalan röpködése és aggodalmas kiáltozásai által figyelmessé téve, ezek fészke fölött a széles fejű és fekete szemű meny étet észrevette, az okvetlen kiábrándul abból a nézetből, mintha a menyét által okozott haszon csak arányba is hozható volna azzal a kárral, melyet e kis rablógyilkos okoz. — A menyét, hasonlóan, mint a hermelin, a nagyobb állatokat szintén álmukban szokta meglepni s nyakukra ugorva, nyakcsigolyájukba harapja be magát. Ilyen módon öli meg a vaczkában szundikáló nyulat vagy a tojásain ülő foglyot, sőt a fajdokat is. Persze, hogy a nagyobb madarakkal — mint például a fajdokkal is — nem egy könnyen tud megbirkózni, hanem azért mégis biztosan zsákmányává lesz az a vad, amelybe egyszer beléragaszkodott, habár a levegőben viszi is az fel testén, mert még nem volt rá eset, hagy az ily szárnyasvad (fogoly, fajd vagy más egyéb vad) visszatért volna fészkéhez. Általában azon állatok (szőrmések, vagy tollas vadak, kiilömbség nélkül) okvetlen veszve vannak, amelyekbe egyszer a menyét beleharapta magát, mert nincs rá mód, hogy megszabadulhatnának tőle a maguk erejéből. Láttam egy ízben, hogy a szemétdombon kaparászó kakasra vetette magát a menyét s ennek nyakába úgy belecsimpeszkedett, hogy a megrémült házitollas, bár megfeszítette minden erejét, még sem volt képes magát a kis ellenségtől megszabadítani és ha segítségére nem rohannak és seprűvel el nem verik, menten annak áldozatául esik. — Szinte hihetetlennek látszik, hogy jelentéktelen kicsiségéhez képest a menyét mily bátor, sőt vakmerő állat, úgy, hogy még a legnagyobb ebbel is szembeszáll, ha megtámadja, a szemének ugrál és czudarul megmarja, ha elérheti. A nagyobb orvmadaraktól sem riad vissza, bátran szembeszáll és megmérkőzik velők, sőt sokszor meg is szalasztja és elűzi őket prédájukról. Mindamellett a praktikusab ragadozók, különösen a kisebb fajú sasok és legkivált a hó-ölyv (Archibuteo lagopus) gyakran meglakoltatják szemtelen vakmerőségeért; azonban vele szemben, ha küzdésre kerül a dolog, még a legerősebb orvmadár is nagyon óvatos eljárást követ és a világért sem ereszti közel a testéhez, nehogy a nyakába harapja be magát; azért is elővigyázat! okból mindig a légből lecsapva támad az orvmadár e kis szőrmésre, mely,
