Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

214 O lelet áll rendelkezésünkre, azonban ennek daczára sem alkothatunk róla oly világos képet, mint más gyakoribb állatról. — A nyércz többnyire éger- és fűzfákkal szegélyezett folyók és tavak szakadékos partján s nádasok szélén tartózkodik. Életmódja annyira a vízre utalja, hogy éjjeli kóborlásaiban is mindig a víz közelében marad, még ha be is fagyott. Természetes, avagy magaásta, sűrű gyökérzet közé rejtett parti lyukakban lakik és vaczkából több kijárót készít a víz felé. Nappal tisztán tartott vaczkában lustálkodik, éjjel zsákmánya után jár. Épp oly nyughatattlan, kóborló természetű, mint a vidra. Rendkívül fürge, ügyes úszó; nyugtalaníttatva hanyathomlok függőleges irányban rohan a vízbe, de máskülönben csak prédája kedvéért keresi fel a vizet s nem tartózkodik benne oly közönségesen, mint a vidra. Csapája a görényéhez hasonló, nyoma többnyire határozatlan, a görényétől alig eltérő, mert a félúszóhártyái sem a friss havon, sem a lágy iszapon nem nyomódnak le tisztán. Mégis van egy ismertető jel, melynek alapján csapáját a görényétől könnyen meg lehet különböztetni; helyenkint ugyanis a hó alá megy s csak 20—30 lépésnyi távolságban jön felszínre. A görény nem tesz így s e jel biztosan elárulja a nyérczet.*) — Legfőbb tápláléka a rák, a hal és a béka, azonban az apró emlősöket, vízi madarakat és tojásaikat s a vízi rovarokat sem veti meg. Prédáját többnyire vaczkában költi el. — Állítólag márcziusban pacsmagol s a nőstény 3—6 fiat vet, melyek következő tavaszon teljesen kifejlődnek. Hanák szerint „tavaszszal pandaiában (vaczkában) 6—7 kölyköt találni". — Grereznája télen-nyáron egyaránt becses. Ha megfogjuk — mondja Hanák — pézsmaszagot ereszt, de azért húsa nem kellemetlen bűzű. Az erdészetre s mezőgazdaságra teljesen közömbös, legfeljebb a rákász s halászmesterségbe nyúl bele nem éppen kívánatos módon. Kártékonysága azonban — már csak ritkaságánál fogva is, alig jöhet számba s ha nem akarjuk, hogy hazánk faunájának ez az érdekes alakja is csakhamar a históriai nevezetességek közé tartozzék, a legnagyobb kímélettel kell iránta viseltetnünk. Kártékonyság tekintetében semmivel sem áll a görény mögött, sőt talán még ennél is vérszomjasabb, borzasztóbb kis dúvad a hermelin (hölgy v. nagymenyét = Mustela Erminea). Oly kártékony ugyanis, hogy oly helyeken, hol gondos irtás által fölszaporodása elé gát nem vettetik, a hasznos vadállomány elkerülhetetlenül a legnagyobb mérvű csökkenésnek, sőt esetleg végpusztulásnak néz elébe és — ami majdnem hihetetlenül hangzik, nemcsak hogy az apróvad-félék, hanem még az őzállomány is veszélyeztetve van általa. Mintha csak ismerné ez az alattomos kis zsivány a máskülönben fürge őzek mélyen alvó természetét, esetről-esetre mindig álmukban, orozva támadja meg őket, még pedig mily hajmeresztő kegyetlenséggel, az igazán borzasztó! A gyanútlanul szunnyadó szegény állat közvetlen közelébe lopódzkodván ugyanis, oly gyorsan, mint kipattanó aczélrugó, a nyakára ugrik és a nyakcsigolyákba beleharapva magát, ott csüng-lóg kegyetlen kitartással, folyton mélyebbre éve, marva bele magát a nyakizmokba s ily módon mindaddig gyötri a fájdalmában szinte őrül*) Hensel R, ,.Zum Vorkommen des Nörz", der Zoolog-Garten, Frankfurt a M. XX. (2) 1879, p. 38.