Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

206 legpontosabb szemügyrevételével, a magasabb rendű állatoknál s különösen azoknál, amelyek barlangokban élnek. A rókák és borzok például csak a legnagyobb óvatosság mellett hagyják el barlangjukat és hogy rejthelyiiket el ne árulják, midőn abba visszatérnek, oly óvatosan járnak el, mint amilyen óvatossággal azt elhagyják. Ily elővigyázatot azonban csak a melegvérű gerinczesek fejtenek ki Ezek óvatosságuk mellett ellenségeiket igen eredeti módon ejtik tévedésbe tartózkodási helyüket illetőleg. A tyúk-félék, az űszó-madarak és gém-félék ez okból sohasem szállanak fel fészkük felett, sem nem ereszkednek oda le. A szarvasrécze például mindig más helyre ereszkedik le s aztán fészkéhez úszik. A szalonka, leereszkedve mindig ívet ír le és zegzugosán repül, csakhogy fészkelő helyét el ne árulja és a daru mindig odább lopódzik egy darabra, mielőtt szárnyra kapna. Az oldalugrások és cselvetések, melyeket a mezei nyúl vaczka közelében tesz, hogy ellenségeit tévútra vezesse, a vadászok előtt eléggé ismeretesek. Némely ragadozó is, különösen pedig a hiűz, szintén hasonló cselfogásokkal gondoskodik biztonságáról, ugyanilyet tapasztaltak a jávor-vadnál is. Ez utóbbiról mondják, hogy mielőtt a sűrűségbe leheverednék, teljes B betű alakú útat tesz meg s aztán egy tág oldalugrással az egyik félkör közepébe szökik. — A mocsári és úszómadarak szintén nagy óvatossággal járnak el, midőn fészküket elhagyják, sőt mielőtt távoznának, azt betakarják, ami kettős czélnak felel meg: először saját tartózkodási helyük titokban marad, másodszor tojásaikat megvédik a pusztulás elől. — Más madarak, hogy fészküket el ne árulják, fiaik ürülékét mindig messze elviszik s maguk is messze a fészektől ürülnek ki. — Az óvatosság egy további neme, mely arra való, hogy saját tartózkodási helyüket titokban tartsák: hogy a nyomokat megsemmisítik. Kutya és macskával rokonfajú állatok, mint általánosan tudva van, mindig igyekeznek eltakarni ürüléküket s kétséget sem szenved, hogy ennek az a czélja, hogy ottlétük nyomait eltitkolják. (Házi kutyánknál látjuk, hogy az akkor is teszi azokat a mozdulatokat, amelylyel ürüléket elásná, midőn a szilárd kőtalaj ezt lehetetlenné teszi, ami bizonyíték arra, hogy az átöröklött szokás). — A madarak lakmározás és röpülés közben mindig élesen szemmel tartják az egész környéket, ügy, hogy csak bajosan, vagy éppen be sem közelíthetők. A túzokok pedig rendszerint már észreveszik a vadászt, mielőtt az őket meglátná. — A legtöbb emlősállat mindig csak szél ellen közeledik az itatókhoz és a csapatokban élő állatoknál mindig a csapat vezetője megy előre, meggyőződni arról, nem fenyeget-e ott veszedelem s ennek minden mozdulatára a többiek élesen figyelnek. A farkasoknak az a szokásuk, hogy csatangolásaik közben libasorban kullognak egymás mögött, úgy, hogy a hátra hagyott csapából számuk mindig kevesebbnek látszik, mint ahányan tényleg vannak. — Ragadozása közben a farkas rendkívüli körültekintő és óvatos, csakhogy koczkára ne tegye szabadságát és életét s fekhelyét soha sem hagyja el, mielőtt előzőleg meg nem győződik arról, vájjon maga nem forog-e veszedelemben. Gyanakodó természete minden kötélben, minden nyílásban tőrt és csapdát lát. A róka pedig minden vállalata körül kifejtett óvatosságával kétségen kívül felülmúlja a többi állatokat s érzékei emellett folytonosan megfeszített működésben vannak. Ha odút, például egy elhagyott borzlyukat