Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

203 gett és kivált, mint hangsúlyoztam, tartós hidegek és havas idők alkalmával, mert a tőrvető, hurkoló és lesipuskás paraszt (kivált a sváb és tót) ilyenkor mindennél veszedelmesebb kártévő. Azért is friss hóesésekkor minden emberi lábnyomot, mely a vadászterületrebevált, tanácsos végczéljáig követni, mert a csapások nem ritkán hurkokhoz, tőrökhöz, fogóvasakhoz és kelepczékhez vezetik el az embert, de nem ritkán orvvadászok éjjeli leshelyeihez is, mert e jómadarak havas téli időben leginkább éjjel szoktak garázdálkodni. Tényleg a paraszt mindig éjjel lesi és lövi halomra a nyulat, fáczánosokban a fáczánt, mely holdvilágos éjjeken a leveletlen fákon igen könnyen kivehető czélpontul szolgál s akár Flóbert-fegyverrel is egytől-egyig lehozható; azért a vadőröknek ott, hol az orvvadászat nagyon el van terjedve, főleg éjjel kell nagy vigyázékonyságot, fáradhatatlan járás-kelést a pagonyokban kifejteni s a kertek alját megfigyelés tárgyává tenni; nappal pedig a községek körületét, a kintlevő hajlékok embereit tartsák szemmel, mert különben nagyon kevés fogoly marad, minthogy feltámasztott teknővel, rostával, lószőrhurokkal egytől-egyig elfogdossa vagy elpuskázza a kazal tövén a kapzsi paraszt; a nyulat pedig drót-tőrben fogja meg, még pedig nem keveset, ha idejében el nem veszik tőle a kedvét. A csendes téli éjszakában fölvillanó puskatűz mindig jól eligazítja a bátor vadőrt s ilyenkor vezérelje mindig az az öntudat, hogy egy-egy éjjeli garázdálkodó elcsípése által nemcsak szegény vadjait menti meg legkártékonyabb ellenségétől, de ezáltal egyszersmind kötelességszerűig a legbecsületesebb dolgot cselekszi.*) Figyelmeztetni akarok még az erdőkben foglalkozó favágókra is, kik ha talán nem is eladásra, de élelmezésre szintén hurokvetéssel foglalkoznak néha s annál veszedelmesebbek, mert mindennapi tapasztalásból igen jól ismerik az őzek és nyulak váltóit *) Öszszel, midőn már nincs sok rejtekhelye a fogolynak, kezdődik a munkája a szemes vadőrnek és minden hivatásos vadásznak. Ilyenkor minden bokrot, tüskést, cserjést és barázdát gondosan át kell nézni, hogy nincs-e rajta hurok. Egyes fiatalosokat és csendereseket alaposan meg kell vizsgálni s főleg ahol a foglyok be szoktak járni, vagy ahol legtöbbször futkosnak ide-oda: ott leghamarabb rakják fel a hurkokat. Ügyes hurokrakók sokszor elszoktatják a foglyokat általuk készített egészen új hintőkre, ott aztán a felaggatott hurkokba összefogdossák. Még vakmerőbb hurokrakok számtalan hurokkal körülaggatják az egyes sűrűségek szeleit és mindjárt be is várják, míg a legelőről befutó foglyok sokszor majdnem seregestől benne maradnak a hurok-vonalban. Mások viszont fényes nappal vagy kész hálóval, vagy szintén számtalan hurokkal szelnek át egy sűrűséget és lassan hason mászva hajtják bele a foglyokat, ily módon természetesen könnyen kifogy a leggazdagabb pagony is. Vannak olyan elvetemült orvvadászok is s azok rendesen már igen ügyes tolvajok, akik teritő-hálóval éjjel a legnagyobb sötétben is betakarják a fogoly családot; ezt leginkább sík réten és tarlókon teszik. Ez ellen csak úgy védekezhetünk, ha felváltva, szigorú éjjeli őrjáratokat végezünk, vagy tüskét és holmi szúrós, ragadós töviseket teregetünk szét, nehogy a hálót szép csöndben lehessen a földön vontatni és hogy a foglyok a háló alól kiszabadulhassanak. — A még tapasztalatlan vadász ilyenkor csak azt veszi észre, hogy egyre kevesebb lesz fogoly-állománya. De ha gondosan átkutatja pagonyának minden barázdáját, bokrát, sok mindent fog találni, mi mindig figyelmesebbé fogja őt tenni. A hurkokat lépten-nyomon felállítva fogja találni, ilyenkor ne csodálja senki, ha legvégső felindulásában az esetleg megcsípett gazemberen igazságosan megbosszúlja magát . . .