Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

149 madarai egytől-egyig szétriadnak tenyészhelyükről. Általában egy rendezett vadászat fentartásának és jó vadállománynak első feltétele, liogy a kártékony vadakat területünktől lehetőleg távol tartsuk és minden kitelhető módon megsemmisítésükre törekedjünk, ami minden vadásznak legfőbb kötelessége. A szőrmés ragagadozók pusztítása iránt a figyelem meglehetősen el van terjedve; de nem úgy van ez a tollas kártévőkkel. Ezek a legtöbb helyen vagy éppen nem, vagy pedig csak akkor lesznek pusztítva, ha úgy véletlenségből puskaélre kerülnek. Pedig a puskaport ezekre soha sem szabad sajnálni, ha csak legkisebb eshetősége forog is fenn annak, hogy egy kis ólmot küldhetünk a bőrük alá. Igaz, hogy ezek sikeres üldözése sok fáradtságot és utánjárást igényel, de aztán annál nagyobb a végzett sikeres munka felett érzett megelégedése az igazi vadász soha sem szunnyadó lelkiismeretének. Bizony, sokkal nehezebb egy szemfüles héját, ölyvet avagy csak szarkát is kézre keríteni, mint a melegben eltikkadt fürjet vagy foglyot a tarisznyazsinórra fűzni. Pedig sokkal nagyobb élvezetet kell, hogy szerezzen az igazi vadásznak az, ha egy ily szárnyas rablót fűzhet aggatóra, mint egy tuczat hasznos madarat. Mily jól eshetik az a tudat, hogy egy kártékony szárnyas ártalmatlanná tételével mennyi hasznos vadat menthettük meg! — A szárnyas-ragadozókat legsikeresebben lesgunyhóból, uhu mellett vadászva pusztíthatjuk. Ha uhuval nem rendelkezünk, úgy kellő utánjárással is igen sok szárnyas rablót tehetünk ártalmatlanná. Ajánlatos az oly helyeken, ahol a ragadozók, különösen szarkák és varjak éjjelre elülni szoktak, lesben állani az esti órákban; de belógással is szép eredményeket érhetünk el, ha nem rösteljük a fáradtságot. Az erdőben a lesnek kell előnyt adni; azon túl, legfelebb ha cserkészutakat készítenénk, vagy az idő a cserkészethez rendkívül kedvezne, azaz ha olvadó, szeles idő van, vagy pedig eső esik: lehetne szerencsét próbálni. Parkokban ellenben, hol magas, ősi fasudarak s jól gondozott útak vannak, már e hó (november) kezdetétől fogva előny adandó a belógásnak, feltéve természetesen, hogy az időviszonyok ennek kedveznek, tehát nincs erős fagy, sem ropogó hó. Ez utóbbi a cserkészést természetesen lehetetlenné teszi. A belopás mesterségét különben gyakorolni kell; megkell tanulni halkan lépni, annyira, hogy saját lépésünk neszét se halljuk meg. Mert ha a szárnyas-ragadozó csak legkisebb neszt hall is, például egy száraz ág recsegését, vagy a lehullott száraz lombnak gyanús zörgését, rögtön tova száll, anélkül, hogy a zaj oka után kutatna s a vigyázatlan vadász eredmény nélkül térhet vissza. A belopáshoz igen alkalmas a bélelt kaucsuk czipő, melyet a lehető könnyű s nem csikorgó talpú csizmára húzunk. E mellett, mint általában a vadászat minden neménél itt is a fődolog a jó szem és hallás, hogy már messziről észrevegye a cserkésző a beszálló fán a szárnyas ragadozót, nehogy, mint a gyakorlatlan vadászokkal meg szokott esni: faágra, vagy valamely száraz lombcsomóra tegyen lövést.— A szárnyas-ragadozóknak nem csak hallásuk, de látszervük is igen kitűnő. Ez okból az esti belopást soha sem szabad igen korán, a reggelit pedig későn kezdeni. Csak éppen annyi világosság legyen, hogy a vadász észrevehesse a madarat, mert az utóbbi a nagyobb homályba burkolt talajon kevésbbé láthatja meg ilyenkor már a vadászt. Természetesen itt nagy szerepet játszik a vadász öltöK * 1 —