Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
135 rek után leskelődni, melyek ez időtájt főtáplálékukat képezik, miért is ősz felé csak ritkán látogatják meg a baromfi-udvarokat. Azok a példányok azonban, a melyek kedvező idővel nálunk telelve, hirtelen beálló hideg által lepetnek meg, igen veszélyesek lehetnek a baromfi-udvarokra, mivel az éhség vállalkozókká és merészekké teszi őket. — Érdemes a följegyzésre kányáinkról, hogy a gyengébb orvmadaraktól a prédát erőszakosan elrabolják, vagy pedig addig űzik-hajtják őket (néha rájuk is csapdosván), míg azt önként el nem vetik. A galambászsólymot és a sasokat nem igen merik nyiltan megtámadni, hanem mindaddig kísérik őket, míg végre tolakodásuk kiállhatlanná lesz és a zsákmányt önként eléjök vetik. A galambászsólymot néha ölyvekkel egyesülten követik s amint az prédára tett szert, addig üldözik, faggatják, míg az megunva szemtelenkedésüket, elveti prédáját; rendesen azután e fölött összevesznek a szövetségesek, mely alkalommal rendszerint az ölyvnél gyengébb és sokkal erélytelenebb kánya húzza a rövidebbet. Néha a berki kánya nemcsak hogy követi a zsákmánynyal tovaröpülő galambászsólymot, hanem a szó betűszerinti értelmében fönn a légben útját állja, amennyiben nem utána röpköd, hanem megkerülni igyekszik. Egyébiránt semmiféle orvmadarat sem láttam soha, hogy rátámadt volna a prédáját elerőszakolni akaró kányára. A bíbicz, a mely pedig félelem nélkül, seregekben veszi üldözőbe még a sasokat is, a kányát óvakodik megtámadni, sőt közeledtével szavát sem igen meri hallatni. —Mindkét kányafajunknak szokása, mint az ölyveknek, a vidék valamely magasabb pontján ülve, figyelő állásból is lesni zsákmányra. — A berkikányáról, mely különben táplálkozási viszonyaiban a villás fajtól kevés eltérést mutat, — még a következőket tartom érdemesnek felemlíteni: A halak ívása idején csaknem kizárólag halászattal tartja fenn magát s ilyenkor rendesen kiöntések, tavak és egyéb halas állóvizek közelében üti fel tanyáját s följegyzendő, hogy ama vizet, melyen halászni szokott, nagy pontossággal, majdnem perezre ugyanazon időben látogatja meg naponta. Kisebb vizek halállományában rövid idő alatt feltűnő fogyatkozás észlelhető, a hol vadászatait űzi, mert nemcsak éhségből, hanem szenvedélyből is halászik. A víz alá nem tud ugyan bukni, mint a halász-sasok (de nagy halra nem is csap le), mindamellett majdnem oly veszedelmes halpusztító, mint azok. Ez a faj általában sokkal kártékonyabb ragadozó, mint a villás ÖREG HÍM FEHÉR KÁBÁK.
