Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
120 vagy kis vadászsólyomnak is neveznek, minthogy a Falco peregrinus-nak valóságos kis kiadása. Igen ügyes ragadozó szinte, e mellett merész, öldöklő fajzat, mely a középnagyságú szárnyasoknak valódi réme s a pacsirták és fecskék főellensége. Kétszeresen veszedelmessé válik azáltal, hogy rendkívüli repülési képességénél fogva még a legsebesebb szárnyasokat is képes elfogni, így — mint már említém — a nyílgyors fecske is gyakran áldozatául esik; hanem ezt előbb folytonos hajkurászás által kifárasztja s csak azután csípi el. Leginkább erdőszéleken, folyók mentén tartózkodik, honnét a mezőkre és rétekre vonul vadászat végett. A szárnyasok közül — a vadféléket illetőleg — a fürjet s a foglycsirkéket ragadozza s nem csekély pusztítást visz véghez köztük. Megfogja még a galambot s üldözi a rigókat és fütyölősneff-féléket is, sőt a kis szélkiáltóval is elbánik. Lázár Kálmán gróf látta, amint sikerrel vadászott egy nálánál jóval kisebb vadkacsára. — Mint tapasztaltatott, a mezei pacsirtáknak igen megátalkodott üldözője. Gyakran látni, amint vándorlásuk alkalmával is követi őket és azok igen jól ismerik veszélyes ellenüket s annyira félnek tőle, hogy midőn megpillantják, félholtra ijedve, de részint kiszámításból is, mint súlyos ólomgömbök hullnak, potyognak alá a földre és a fű közé, meg a bokrokba rejtőznek, még ha ember van is közel, sőt gyakran épen az emberfiáimnál keresnek menekülést. Oszszel pacsirtafogás czéljából gyakran követi a vadászt, folytonosan közelében lavírozván s a kirebbent pacsirtákat elfogdossa s néha oly vakmerőséggel engedi át magát ebbeli vadászati szenvedélyének, hogy az óvatosságról teljesen megfeledkezve, egészen rövid lőtávolságra jön s így az elfogott pacsirtával együtt áldozatul esik. Vadászatai alkalmával néha igen magasra fölemelkedik; csak födött helyen, kukoriczások fölött czirkál alant, Ha lövés történik az erdőben, épen mint a héja. néha nyílgyorsan leveti magát s épp oly ügyesen is, mint amaz. mert nincs rá eset, hogy a legnagyobb sűrűségben is az ágakba ütődnék. Vadászati működését rendkívüli szívósság jellemzi. Oly fáradhatatlan ragadozó ugyanis, hogy egész nap sötét estig folytonosan a madarak üldözésével tölti idejét; estenden azonban az erdők szélén lesekszik. A fiatalok, midőn repülőképesekké lesznek, szüleik által a vadászatban igen szép látványt nyújtó gyakorlati oktatásban részesülnek s többnyire kaszálókra teszik kirándulásaikat, ahol a szénakupaczok és boglyákon fogdossák a még kevéssé röpképes apró fiókmadarakat. Szüleik leginkább fiatal pacsirtákon s fürjeken oktatják be őket a fogásra, minthogy ezeket aránylag könnyen megkaparíthatják. Hogy milyen kártékony ragadozó madár ez a szemre igen tetszetős sólyomfaj, az leginkább kitűnik Lenz megfigyeléseiből, melyek szerint e madár példányonkint évente legalább 1600 kisebb madarat pusztít el. Mellékesen megemlítem, hogy nemcsak a vadászatnak tesz kárt, de a méhészetnek is ellensége, mert a méh egyik kedvencz, rendes táplálékát képezi; a rovarok közül fogdossa még a szitakötőket, sáskákat és szöcskéket is, tehát a földön is keresi és fogja apróbb rovarprédáját, mint a vércsék. A vércsének (Cerchneis) három faja fordul elő hazánkban. Ezek a vadászatra nézve kevés jelentőséggel birnak, mert a vadállományra épen nem veszedelmesek, legkivált a sárgakörmű és kék faj (Cerchneis cenchris et rufipes), melyek
