Lakatos Károly: A császármadár és vadászata / Vastagh Géza címképével és Lendl Adolf rajzaival. Budapest, Markovits és Garai, 1899. / Sz.Zs. 1679
Y — 43 — kizárva, miért is tanácsos egy újabb lövéssel biztosítani az aggató-zsinór számára. Császármadár-vadászatnál ép úgy, mint minden más erdei vadászatnál, csakis igen engedelmes, szófogadó és — a mi fő: kitűnően apportírozó vizsla felel meg a vadász czéljaira. Persze, »kitűnően apportírozó« vizsla alatt oly perfektül kiképezett eb értendő, mely a sebzett vadat nemcsak hogy elhozza, de szükség esetén nyomozni és követni is tudja és a nyomon menve, bármely távolból is képes előkeríteni. A melyik vizsla ily munkára képtelen s csakis »szemre« apportírozik, annak gyakorlati értéke — legalább császármadár-vadászaton — alig van s nem igen lehet segítségünkre a kellő alkalmakkor. Fontos még a vizsla színe is. Ugyanis a fehér, fehértarka vagy sárga eb annyiból alkalmatlan, mert világos színéről már messziről észreveszi a vad és elriad; ennélfogva csakis májszínű, barna vagy fekete vizslát használhatunk »czélirányosan«, melyek nem oly hamar tűnnek fel az óvatosan közelítő, szerfelett szemes vadnak, ha csak úntalan nem nyugtalankodnak. Egyébiránt, hogy ez a nélkülözhetetlen négylábú segédtársunk mindenben megfeleljen czéljainkra -—- akként kell beoktatni őt, hogy valahová (távolabbra is) leparancsolva, onnét i addig meg ne mozduljon, míg csak hívó füttyel magunkhoz nem hívjuk. Természetesen a lövésre se szabad megmoczannia, sőt akkor se, ha távozni látja gazdáját; csakis a hívásra reagálhat. Végűi mégy egy megjegyzést. Igazi vadász sohasem lő császármadár-tyúkot, legfeljebb elnézésből, úgyis elég elpusztul a ragadozók és az idő viszontagságai folytán ( és még a hurkolok ádáz invázióinak is sok, igen sok esik áldozatúl, mert mindig több tyúk akad meg a tőrökben, mint kakas.