Lakatos Károly: A császármadár és vadászata / Vastagh Géza címképével és Lendl Adolf rajzaival. Budapest, Markovits és Garai, 1899. / Sz.Zs. 1679

— 38 — tást is enged háziéletének, vagy lelkiviszonyainak rejtel- -1 meibe, melyek a lényeknél mindig oly érdekesek, sok- -c szor meglepők s néha szinte hihetetlen felfedezésekre 3 vezetik a szemlélőt. Ilyen példáúl néha a szülei szeretetnek a vakmerőségig menő megnyilvánulása, minek egy y meglepően érdekes példáját ismerteti a Waidmann 21. kötetének 28. számában J. Strik hadnagy, írván erről a fi következőket: »Trnovo és Kalinodik közt, Boszniában, egy yj hegycsúcson gyakran szoktam lesre ülni, hogy a hegy u tetején levő száraz fenyőre felszálló orvmadarakból egy- -Á egy példányt lőhessek. Ilyen alkalommal »Schuss« nevű ri rendkívül ragaszkodó tacskóm szokott kisérni. Alig ültem rí egyik alkalommal egy negyed óráig leshelyemen, midőn rr egy ölyv szállt le, melyet le is lőttem. Rövid vártatra egy y héja és egy vércse szállott a fára, melyek közül az utób- -< bit elhibáztam. Visszatartott lélekzettel vártam még egy y; ideig, midőn a fiatal csibe hangjához hasonló pittyegés ütötte meg fülemet. »Schuss« halk mozgással emelkedett íjl fel helyéből, de csitításomra nyugodtan visszafeküdt helyére. j| Nemsokára észrevettem, hogy egy alig 2—3 napos csá- < szármadár-csibe egész gondatlanúl tipeg felém s útköz- -J ben táplálékot keresve, csőrével minden lépésnél a föl- -la dön fekvő korhadt törzset csipkedi. Végre oly közel jött í* hozzám, hogy megfoghattam. Egy darabig érdekkel szem- " -n léltem foglyomat s nem győztem gyönyörködni okos nagy yl szemeiben, aránytalan, nagyon görbe csőrében s otromba ß< lábaiban. Hogy el ne menekülhessen, sapkámba helyeztem rr el, honnan hangos pittyegéssel, minden erejét megfeszítve, ra hiába igyekezett kimenekülni s csak akkor lett nyugod- -| tabb, midőn egy másik testvérkéjét is megfogva, melléje 3 helyeztem. A nyugalom azonban nem sokáig tartott; 15—20 0 lépésnyire egy boróka-bokor mögül anyjuk aggódi hívását íj hallva, elkezdtek ijedten pittyegni, mire anyjuk feltartott íj fejjel, nyújtott nyakkal folyton közeledett, miközben nem rr szűnt meg a kölcsönös hívás. Végre a tojó két méter- -j nyire közeledett hozzám s amint megállott, észrevette a: az elémbe helyezett sapkát és tartalmát. Felfújódva, fel- -l borzolt tollazattal, mintha ijeszteni akart volna, lekupo- -c rodott, mint a felrepülés előtt szokta tenni. Én nyugodtan rf maradtam s balkezemmel a tacskómat csitítottam, mely v.