Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

III. „Természetfelettiek" és látományok (viziók)

„Természetfelettiek", rejtélyek és látományok (viziók) 43 természeti bölcseletet; kutatva állat-psihológiai igazságokat, avagy a legszabadoncabb észjárás segélyével próbálva a „stoff" nélkül való — és ugylátszik, magában mégis erőt rejtő — misztikum titkába hatolni. . . . Aztán bele próbálom élni magamat abba a föltevésbe, hogy -csupán hallucináció: szem és fülkáprázat, tehát egy nagy érzéki csalódás volt az egész . . . Avagy a lélek láza: fiziológiai káprázat talán? . . . Hanem ezt a hitet nem tudom ráerőszakolni magamra . . . Tovább száll tehát a kutató gondolat, mig a „stoff nélkül való világ" titkaihoz eljutok vele ... Ez a keresett keret talán. Csupa homály, csupa köd ugyan itt minden még, de itt-ott világitó sugárt is vélnek felfedezni rejtelmes szféráiban . . . Tényleg azonban, „titokból csak titok áradhat" felém. Nincs és nincs számomra kielégítő felelet még hiába! Szivembe rejtve megmarad a párhuzam közt lebegő határozatlanság tovább is: tagadni nem merek, de meg se is nyughatom. Nem tudok eligazodni! Más és éppen nem a rejtelmek, megmagyarázhatatlan titokzatok motívumaihoz tartozó mozzanat az, ha a mocsaras, ingoványos rét és tóvidék elszálló páráit, gőzét látja az állati szem, melyeket egy-egy elfutó szél ugy megtáncoltat, mintha megannyi fehérlepedős kisértetek volnának. A nádas, a sás zizegő hangjait, az álmában megrebbenő vizimadár szárnya zaját messzire elkapkodja a szél; emberi szem által alig kivehető fénycsillagocskák rezzennek meg a dágvány titkos világába: bolygó „viliik", csalóka „lidércek", melyeket az ebállat megsejt, meglát roppant távolokból. Alakok, emberi szemnek alig feltűnő fantomok, ködfoszlányok táncolnak meg a széllel ... az eb jól látja. És éjszakán át ugy megrí a puszták ebe, a tanyát, nyájat őrző bátor Cerberus, hogy borzalom hallani . . . Talán az éles állati szem felismeri a szállingó foszlányos párák halálfejeit, melyeket a hold deleje, az éjszaka varázsa szív ki a mocsár dágványából ... Ki tudhatja! Tényleg néha a kutyák oly borzasztóan üvöltenek, nyögnek, vinyognak, hogy az kárhozat, rémület hallani és ugy rémlik, mintha a távolból valami utálatos, vontatott hörgés, rikoltás, elhaló lárma hallatszanék . . . Ha a puszták fiát megkérdezed efelől — a Hortobágyon, a szegedi, kecskeméti, félegyházi pusztákon s mindenütt széles e hazában, ahol csak pásztor-féle létezik, — csak egy feleletet kapsz kérdésedre: 3*