Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

I. Közönséges vadászbabonák és balhiedelmek

22 Lakatos Károly: Vadászliit ges — replikáztam vissza zavaromban; eközben a falinaptárra tévedvén tekintetem, nyomtatásban is ott látom elképpedve, hogy bizony teljesen nyomon beszél a mosolygó piros ajak szózata, — de azt is látom egyszersmind — minden bizonnyal krétaszinüre vált ábrázattal, hogy nemcsak hogy péntek van, de a hó 13-ik napja is egyúttal! . . . Hirtelen kissé melegem lett, aztán valami hideg borzongás kezdett le s föl szaladgálni a hátgerincem körül . . . Roppant kedvet éreztem a visszaforduláshoz ! Mert hogy én versenyeredményeket érhessek el ily előzmények után, e kétszeresen fatális, minden igazhitű vadász által sokszorosan elátkozott napon, — az tiszta lehetetlenségnek tünt fel előttem! . . . A borzas kis rüfke észre vehetett valamit a bensőmben végbemenő indulatküzdelmekből, mert ugyancsak hamiskásan vigyorgatta fehér fogsorait felém. De az én fejem zúgott s igy egészen negligáltam ezt a fényes mosolygást; hanem annál jobban hallottam, mint mondja fel egymásnak a bolt egyik szögletében két apró és kócos kölyök az ovós bácsi klasszikus igazságokat rejtő verseményeit, hogy ugyanis: A magyarnak a pipája, A németnek a kutyája . . . Szíjad magyar a pipád, Fújd fel német a kutyád! meg hogy: Kéményseprő fekete : Mert az ördög nem szerette, Feketére befestette . . . Nohát, roppantul környékezték buta szatirájokkal az én állapotomat ezek a rigmusok — az már igaz ! Gondoltam : majd „befest" ma engemet is az alvilági hatalmasság . . . Elborult kedéllyel indultam kifelé — a kalapomat talán nem is billentve, a dohányszagu assyliomból s csak fél füllel hallottam már a csengő kacajtól kisért szerencsekivánságokat, (még ez is!) melyekkel a halfarkatlan Syrene útnak bocsájtani jónak látott s szinte öntudatlanul léptem az utcára. Hanem abban a pillanatban szinte összeütődöm valakivel, majd karjai közé rohanva ... Az pedig egy pap volt! még pedig — amint tágranyilt szemekkel obszerváltam: fehér ingben gyóntatni menő pap, valami marsrutára készülő beteghez . . . Egy fickó elől lépkedett az égő lámpával s ugyancsak rámcsöngetett . . .