Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Elfogyott a madárnóta...

dása, tájak, növények sajátságos tónusa a színek változásaiban és a búcsúzó madárseregek — mind-mind csalhatatlan jövendölői a természet haldoklása szomorú korszakának. Elfogja a lelket valami fájdalmas borongás s csak szétfoszlik lassan a kedély derűje a szürke hangulatban, mint a züllő aranyálmok varázslata a csalódás hideg fuvalmában, melytől oly távol érezzük a vígasz napsugaras gyönyörűségét. Az érzelmek tomboló világa vezekelni tér egy pillanatra tán? Ám, a természet az életálom ifjítóölére hullatja elhervadt virágait, hogy élet keljen a virágszívekben az örök-törvény ébresztő erej én-hatalmán, hogy megnyilatkozzék ismét a fenséges természet szűz költészete, édes ideálok szálljanak a szívbe, hálasóhajok az égre fel, boldogság fakadása a fák lombrügyén, virágok illatában, madár énekében. Hogy beragyogja ismét minden bűbájával az újuló életet az éltető napsugár glóriája! Ám, a megújulás — feslő bimbóival, virágillatával, a csillanó fénybogarak zúgó muzsikája — a színes ábrándképek összességével: egy szép álom ibotyaködébe tűnnek most tova . . . nekünk a szürke jelen jutott. A levélhúllató korszak van napirenden, mely oly szomorú. Az égen egyre terjed a hangulatnélküli, színtelen derengés, az a beteges, bágyadt lilasága az ősznek, mely oly lehangoló. A sápadt tündöklés, mely elfogja - 84 -