Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

November

tak-takkoló beszélgetését; majd ismét megriadva, nagyot sikkant hirtelen, mintha valami rémlátás halluczinálna szemei előtt. Hanem megvan ennek a maga oka. A szomszédos hegyoldal felől gyanús robajt, élesen visító, majd mély, tompa röfögő hangokat kapkod át a szellő, melyek mind közelebb és közelebb hangzanak. Megzördül a száraz falevél eközben s néhány karcsú őz riadva siklik át a közeli váltón ; majd egy buszma füles baktat elő nagy ügyetlenül, látszólag teljes apathiába meriilten, míg egy lehulló makk koppanása fel nem ébreszti angolos flegmájából s aztán csak egy villanás és volt — nincs. Ám a fekete kis manó ismét beszélni kezd, ismét és egyre járja előttünk ideges madártánczát a leveletlen gályákon, hogy gyönyörűség nézni . . . Egy mérges röffenés hangzik fel most váratlanul a sűrűs rejt közül s csörtető robajjal kezd közelíteni valami lappangó mumus. Ijedten riad fel erre a nyughatatlan szárnyas s nagyot sikkantva, ideges, tétova rohanással vágódik el a bokrok felett, mintha kergetné valami. Az éles vadászfül hallja, a mint jó távol valahol tak-takkolja el nagy ijedelmét a sűrűben. Hanem nem egykönnyen szabadulhat tőle a vadász. Alig egypár pillanat s im, a kis vilii ismét csak ott terem a szemünk előtt, szép — 75 -