Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Szerző előszava

mek s elzüllt ihletések talán meg sem is értett üres sírirataként. S mily jól esik a „beszámolás", ha túláradt a kedély, ha megilleti a lelket a lelkesedés s nemes ihlet bűvös érintése, mely imát fakaszt! Mert hisz, ha a természet magasztosságának csodálatába elmerül a lélek, nem imádkozunk-e akkor ? ! Nem-e a magasztos Eszmény bűverejének illetését érezzük ilyenkor egész valónkon — mi lebomlásra késztet, készteti az ajkat a föld porából nőtt kis virág hímes díszére hinteni csókjait. Mert hisz a virág maga is egy megszentelt eszményi ima, mely az Isten szivéből véve keletkezését, bizalommal, hálatelten mosolyog ég felé édes szépségében. A nagy és fenséges természet imádata immár meggyűlt az én szivemben is s hódoló zsolozsmaként szerteszállni készül . . . Mikor járom az erdők vadonát, bérezek fenséges tájait s a náderdős lápvilág madaras birodalmát; — vagy ha zöld, avagy letarolt