Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Mese a Tiszáról

A terjengő, tolakodó elem kizavarja őket nyugalmas otthonukból, de ám az ösztön is menekülésre int a sülyedő hajóról . . . A közel vidék képe is nagyot változik hirtelen. Erek, patakok támadnak mindenfelé. Tavacskák fénylő szeme kacsint ki a marhagázolta rétek kuszált, sorvadt sásai közül. Víz üti fel magát a szántóföldek csigahéjas göröngy hullámzatán is, barázdák léniáin s a feketélő rétaljak régi kiszáradt fenekeiben mindenütt. Hanem azért még mindig : kutyabaj, hajahaj ! . . . Hisz ott a szipákoló masina. Kiágaskodik a hosszú, vékony egyenesség a láthatár lehajló íve alatt: a kéménye, a mint pipál, pipál vígan, ontva ám vékonyka füstjét a nagy munkában. Hanem hát hiú erőlködés a tengert marokra szedni! Ha körültekint a szem azokról az úgyszólván már csak libegő sárhalmokról, egy végnélküli csillogó tükör impozáns, gyűretlen lapját látja elterülni, terjengeni roppant arányokban, a láthatár zavaros szürkeségébe mindenfelé, nyugodt fenséggel. Csillámló ezüst lapján el-feltűnve a nagy meszszeségben, ol}

rkor könnyű felhőcske üti fel magát valami siető gőzös kéményéből; majd meg elvétve apró vízi járművek tovasikló detail képein akad meg a kutató tekintet. Itt-ott homályos feketeségek terjengő foltjai látsza- 41 - 3*