Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Nádakközt

ősmagyar) „paraszti-tyúk"-faj, napról-napra tünedezik s karakterisztikus egyedei mind ritkábbak lesznek az Alföldön. A sok látni való, általában a kép idilli volta, mely most már nem mintegy tűnő káprázatként, de egész egységes voltában kifejlődve tárta fel előttem mozaikszerű részleteit, melyek minden egyszerűségük mellett is igen kedves hatást gyakoroltak reám, — szinte meggyökeresítették lábaimat egy pillanatra. Ludak, csirkék, kiakasztott hálók, aztán az a sok félmeztelen gyereknép, mely csak úgy özönlött a sárgunyhók tájáról, — végre a tarka staffázs a maga változatos zöldű színgazdagságával, czikázó fecskéivel, tarka galambjaival, gólyáival — egy oly látvány ingerével hatott rám, melylyel betélni alig tudtam és ismét és ismét szemlélődési tanulmányokra ösztönzött. Csupa elevenség, csupa élet mindenfelé s valami jóleső, altató zsongás terjed szét a kedves hangulatú környezet egész összessége felett. A falu alatti vizek életmozgalmasságát, a mindenfelé úszkáló szárcsák és vöcskök tették még élénkebbé. Mulatságos látvány volt, mily hirtelenséggel merítették magukat víz alá, ha a lúdőrző gyerekek „puff"-ot kiáltva, göröngyöt hajítottak feléjök, mi ugrálva sikamlott a mozdulatlan, tükrös vízen tova, melyben a világos bárányfellegek képét a visszatekintő égbolt halvány — 220 —