Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Magyar prairie

Lásd, a puszták fia meglátta a sebesen irarnlo csikót; neki kellett egy, melyen alkonyattól hajnalig megfut hat á a tért, hol szeretője lakott, — repülni nem tudott s mielőtt agyában egy gondolata támadhata a véteknek. már a csikó hátán ült . . . És széles alföldön nem leltél egykor egyet, ki ezt „tolvajságnak" tartotta volna. Ma már nincsenek betyárok, nincs, ki az árvalányhajat kalapja mellé tűzze a nyalka legényesdi hivalkodó czégéreiil; de van ám annál több bicskázó bitang, vannak Finum Rúzsik, megmérgezett szívek a tanyák „csendes" világában. Ziillik az ősi erkölcs, felverte a mérges bozót giz-gaza, melynek a „terjedő kultura" balkinövései adtak életet. Fele sem igaz ám azoknak a czifra paraszthistóriáknak, melyeket az eszményiség ködébe burkoltan, a költészet virágaival feldíszítve, el akarnak velünk hitetni az unos-untig paraszt-regényekben űtazó író barátaink. Nincs külön paraszt-romantika, nincsenek paraszt ideálok, vagy ha vannak, hát azok nagyon ősnaturálisok, igen anyagiasak és meglehetősen érdesek lehetnek. Badarság ott költészetet, romantikát keresni, hol a gyom elnyomja még a kikirics lilaságának ritka foltjait is ! Színpadi regényhősök s hősnők nem teremnek a rónák szabadjában, hol a létérti küzdelem kiöl nemcsak a szívekből, de tán a levegőből is minden költői - 179 12*