Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Magyar prairie

No, ma már a füttyös kis jószág alig hiszi, hogy a pusztaságot, „melyet szemével átlát", hangjával felverhetné. Felveri azt az ember s állat nyüzsgő élete, ha más nem, hát a tanyák legelésző tinóinak kolompolása, mely hangzik mindenfelé. A távolság most már nem teszi oly „szelíddé" e hangokat, hogy a fáradt utast „vezetni birja". Elmosódik ez most a puszta zajába. Nagyon is eléri a pacsirta hangja nemcsak a szomszéd tanyáig ! — Sok itt a szomszéd már ; sok csengőnek a hangja „vékonyul ki" a lihegő vándor mellett. Nagjmn-nagyon megváltoztak az emberek is. Nem az ősi erkölcs járja többé. Növekszik a szenvedély a rónán. Hajdan bízvást kérdezhettük : „Nincsen egyetlen egy boldogtalan ember a rónán, hogy egy árva sóhajt nyögjön ki a dúlt kebel ? Nincs annyi szenvedély, hogy egy embert eszeveszetté tegyen, a ki megfutná a földet és bekiabáljon a semmibe és megrémítse az éjnek óráit?" . . . Egykor hiányozhatott erre a felelet; de ma már a szenvedély uralja a szíveket a végső határokig — az eszményiség szürke ködbe vész. A pusztai élet romantikája, költészete elsorvadt a megnehezült élet prózai fuvalmában, mely az érdekek plántáinak ad létet ma már. A kultura nagyon átalakítja a szellemet: nagyon sok az önzés szálló csíráiban, mely csak az észre hat; - 177 12