Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

Oh, mily elragadó, mily leirhatlanul gyönyörű és fenséges látvány ez ! Az Alföld légkáprázatos, tengersík rónája — suttogó nádasai-, könyhullató füzesei- és minden más összes szépségeinek özönével — kedves, igaz; ámde a magasztosság csak a havas bérezek régiójában honol! És mégis — sajátságos ! — a szeretet meleg érzelmével vonzódni e misztikus, alkotásában oly csodás világhoz, talán még a legmélyebb kedélyű embernek se lehet. Számára csak mély csodálatunkkal adózhatunk, bármily felemelő és átszellemítő érzés szállja is meg e mellett érzelmünk világát roppant magasztosságának kifejezésével szemben. Szépen, az igaz érzelem kifejezésével mondja Petőfi, mint az Alföld hű fia, midőn ily szókra fakad : Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája ! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzelem hegy- s völgyedet nem járja. S igaza van ! Az Alföld derült kedélyű szülöttje nem is szeretheti és nem is érezheti itt magát boldogan. Hisz a havas lakóját is oly megható búskomolyság: valami néma életfájdalom sújtja le; pedig itt született. De érthető ez: a rideg, majdnem virág- és életnélküli haza igazi, benső boldogságot nem adhat neki. Az elhagyatottság érzetét, általában azt a különös benyomást, mondhatnók fájó érzést, mit a havasok első - 136 --