Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Párbaj a légben

szú füvek között moszatolt olykor valami kis szellőjáték bágyadt búvósdija, meg-meg simogatva arczomat kellemes hűvösével, vagy pipám füstkarikáival kezdve játékot pillanatra, míg hirtelen ismét meghúzta magát valahol. A természet álmos lanyhasága ránehezült a környezetben mindenre, a mi csak élt és létezett. Még a madárélet elevensége is megbénúlva vesztegelt, a tüzes párák emésztő hatása alatt, mintha a tropusok körül lett volna valahol ez a kis földdarab. Csak a fehér pillék imbolyogtak tétován, nesztelenül, mint apró viliik hervatag virágok sóhajaiból keletkezve egy tündéri bűvkör varázslatában. A kis ártéri sneff (Actitis hypoleucus) leeresztett szárnyakkal húzódott meg a közeli kubikon, csak a farkát billegtette meg olykor, ha vett észre valami megmozdult bogárkát. Elnéztem érdeklődve. Bent, a rét tisztás vízfoltjain szárcsák feketedtek renyhén tétlenkedve. Némelyik szinte oldalt feküdt a vízen a nagy lustaságtól, ügyet se vetve a nádak felől könnyed körforgásokkal közelítő sárga fejű kalózok (Circus rufus) prédát fürtető bandájára. — A sekélyes helyeken csupa láb, csupa nyak gémek ácsorogtak világcsaló merengésbe merülve, avagy talán bámulva a saját mozdulatlan árnyékukat, mely csalt vet az apró halaknak. A gerinczeken sneffek veszteglő csapatai tarkállottak, fehéredtek, hangtalanul álldogálván, egylábus- 123 --