Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Párbaj a légben

egyetemben, melyek közül a fehér bakcsó*) s a nemes kis kócsag (Buphus comatus et Herodikus garzetta) eddig soha nem észlelt egyedbő előfordulással került elő mindenfelé, számtalan „esélyt" nyújtva a vadászgyönyörök forrásából meríthetni Diána híveinek. Jártam is utánuk fáradhatatlanul s nem egy kalandra emlékezem ma is vissza gyönyörtelt szívvel azok közül, melyeket a „Dókán" s környékén átélvezék — különösen egyre, a mely ornithológiai tekintetből is megérdemli, hogy megörökítsem egyre halványodó reminiszczencziám között. Verőfényes szép szeptemberi nap volt, amolyan kánikulai megnyilatkozása az alföldi virághervasztó nyárutói tündöklésnek, mely oly pazarul ontja égető fényzáporát alá a letatarolt, kiégett mezők tájaira, melyeken kérgesre száradt kukoriczások meredeznek a párás ürességbe, mozdulatlan, sárga csontvázakként. Csupa színtelenség ömlött végig az egész vidéken. Sápadt sárgaság : a nap felolvadt aranya fogta be a legapróbb fűszálat is, az az égető „aranyfüst", mely ügy megemészti szinte szikrázó hevében az ellanyhult életet. Csak a fénybogarak villantak meg olykor foszforos fénynyel, mintha apró villámsziporkákat ontott volna magából a felszítt párák sűrüdt, vibráló fényhullámzata a szinte felforrt levegőben. *) Szeged vidékén fehér-bakcsó vagy kakcsó a neve. A sárréten néhol sárgakendös-kócsagnak és selyem-gémnek is hívták.