Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Ébredés

Mily szép zene ez a vadász-fülnek, mily szép álmok röpke képei szállják meg ilyenkor a lelket a soha nem szúnnyadó képzelet varázsában, álmodva a kikelettel megtért szép szárnyasainkról, vadludak, kacsák, szépszavú pólik ezreiről, a hosszúcsőrű vándorról s minden más apróbb arisztokrata-rokonairól a nemes vércseszín madárnak, melynek mély torokhangját szinte előzajlani véljük az álomerdő ködös titkaiból. . . . Pedig csak a „Lord" kedélyeskedése az, azzal a bizonyos nyúllal . . . Hanem a „jelek" nem csalnak. A lanyha esőcseppekkel megkapja az első lökést a természet szúnynyadó ereje s beáll valóban az ébredés nagy pillanata. Atomok szálló csíráival lesz tele a levegő s kezdetét veszi egy új korszak — ha nem is mindjárt virágaival. Ám, nemsokára ott szerénykedik az első ibolya a bokrok enyhében ; de pacsirtaszó nem igen köszönti még a napsugár csókját, mely még nem melegít, csak hideg fényt szór alá. A természet zavartalan működésében fokról-fokra halad rendszere útjain s a kikelet nem akkor üli diadalünnepét, mikor az első virágokat hinti szét. Az első szép napokat, kincsei halmazából, egy gyengéd virág, egy-egy tarka lepkével jutalmazza ; de színpompás báját csak később tálja fel. Látni azt erdőn-mezőn egyaránt. Az őszi sorvadás megvedlett szürkesége tárul fel mindenütt, csakhogy még kopottabb, megviseltebb - 104 - 3* /