Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - III. Az erdei szalonka életmódja és szokásai

— 51 másról nem, mert tollszine és mustrázata teljesen összefoly a talaj sziliével. Vannak vadászok, sőt megfigyelők is, kik a szalonkát szellemszegény, cselekvéseiben jobbára állati »vak ösztönére« ulalt s az által vezetett lénynek tartják. Részemről e nézetben nem osztozhatom s amennyiben saját megfigyeléseim egészen ellenkező föltevésre vezetnek, teljességgel téves és hiányos észleletekből eredőnek tartom azt. Én ugyanis ugy vagyok meggyőződve, hogy a szalonka határozottan fejlett szellemi tökélylyel biró szárnyas s nem kizárólag a vak ösztön az nála, ami irányítja, befolyásolja cselekedeteit és összes tevékenységét, hanem az ész, a fejlett szellemi képesség is nagy mérvben hozzájárul ehhez. Éles eszét különösen önvédelmi szempontból használt furfangos eljárásai és ravasz — néha igazán csodálatra inditó — cselekedetei igazolják, melyek mindig mesterileg kiszámítottak, meglepők, szóval zseniális észre valló igazi bravourstiklik. Például mily meglepést okoz néha hirtelen kirobbanásával és mintha csak tudatosan követné el ezt, hogy a vadászt zavarba hozza, ami néha sikerül is neki. És többnyire akkor szokott felkelni, mikor valami csekélység veszi igénybe az ember figyelmét, például mikor a kiálló és semmikép ki nem kerülhető ág alatt átbújni készül; mikor rágyújtásra tesz előkészületet; mikor a négylábú vadászczimborának tüskét huz ki a lábából; mikor prüsszentés fogja el; mikor a vadászczimbora tüzet kér; mikor a szemedbe esett valami s ezt törülgeted, vagy mikor épen egy kiálló ágat röpit szemed közé a hajtógyerek — és ha felröppen a gonosz madár, sohasem teszi azt máskép, mint a bokrok ellenkező felén ki s mindig ugy, hogy védve van a bokrok vagy fák által. A fölvert s esetleg / elhibázott példányok is szinte praktikus mesterfogásokkal szokták az utánuk törekvő vadászt kijátszani, avagy a hajtókat megtéveszteni. A helyett ugyanis, hogy a nagy sárszalonka módjára egyenesen levágódnék uj beszállási helyére a sneff: röptében nagy ivet ir le, azután pedig, mikor a földre leereszkedett, összevissza szaladgálja a tért, illetve a süriist és jól távol ama ponttól, hol leereszkedni láttuk, meghúzza magát, nyugodtan várva a történendőket. Máskor meg azt a mesterfogást használja, hogy repülését hirtelen megszakítva, bevont szárnyakkal ugy veti le magát a vágásba, mintha égből hulló súlyos kődarab volna, melyet igy eltalálni 4*