Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450
II. Bombay-ból Calcuttába
70 BOMBAYBŐL CALCUTTÁBA. 70 Benares egyes templomai ama törzsek és népek tulajdonát képezik, amelyek Benarest a búcsújárások alkalmával fölkeresni szokták. Benaresnek, mint Hindostan művelődési központjának jelentősége, több mint ezer templomában nyilvánul. E templomok azonban, építészeti tekintetben messze mögötte állanak azoknak, melyeket India más vidékein megtekinteni alkalmunk volt. Ez azonban a templomoknak csak külsejére nézve áll; a templomok belseje nagyobbrészt ízléses diszités és gazdag szobrászati műkincsek s czifrázatok által tűnik ki. E templomokban húszezer papnál több teljesiti az isteni szolgálatot. Mi a nepaliak templomát látogattuk meg. E templom, mindenféle szörnyetegeivel a bejárat előtt, fából van építve. Külső oldalai gyönyörű faragásokkal diszitvék. E faragások kivétel nélkül, lasciv jeleneteket ábrázolnak. E templom közelében van a Krischna istenség nagy szobra, valamivel odább pedig a Bhim-sing istenség hasonló nagyságú szobra latható. A halottak elégetésére szolgáló szent hely egy szabad térség, a nepáliak temploma alatt, a Ganges partján (a Ganges neve hindu nyelven: Gungagih).A rokonok által emelt, egy méter magasságú máglyák lángja, ugy szólván folytonosan lobog itt. A vékony ruhába öltöztetett halottak, egy faréteggel letakarva, feküsznek a máglyán. A felső faréteg csakhamar elég, s a holt test, most már megsülve, tovább siil a félig szénné vált máglya tetején. Most jönnek a rokonok, akik némán ültek a Ganges lépcsőin, és hosszú bambusbotokkal, iitni-verni kezdik a halottat. Sürü, kellemetlen illatú füst teszi dögleletessé a levegőt. E közben sötét este lett, s a máglyák szikrái és fokonként inkább halványuló fénye még kisértetiesebb színezetet kölcsönöznek az egész eljárásnak. Midőn a máglya teljesen kiégett, akkor vizet öntenek annak maradványaira, s a rokonok csak másnap keresik össze a megszenesedett egyes csontokat, amelyeket aztán eltemetnek, vagy egy urnában örök emlékül eltesznek. Az elégetési helyen látható számos fa- és kőoszlopok, ama