Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450

VII. Kioto-ból Hakodate-ba

KIOTO — HAKODATE. 289 vasúti szolgálatról, hajóépítésről, a gőzelméletéről és a villanyos­ságról (különös tekintettel a távirdai szolgálatra) megtekintette a muzeumokat és gyűjteményeket, szóval teljesen betöltötte, a kor­szellem haladásával lépést tar-tani törekvő birodalom uralkodójának nehéz szerepét. A császárné, azonban, ugylátszik, nem képes kellőleg felfogni állását. Két évvel ezelőtt egy nemzetgazdászati kiállításnál férje oldalán jelent meg. A japáni leányoknál már gyermekkoruktól fogva begyökerezett ama nézet, hogy magukat a férfiaknak alárendelt lényeknek tekintsék, nála is félreérthetlenül nyilatkozott ez alkalommal. Mindig férjének engedte az elsőséget, ugy hogy az udvarmesternek folytonosan figyelmeztetnie kellett, hogy a császár oldalán maradjon. Ez idő óta kocsija mindig a császár kocsija után halad ; ő száll ki előbb, egyenesen felséges férje kocsijához siet, és ott fogadja urát és parancsolóját. Mutsuhitó császár, jelenleg harmincz éves, a császárné 35. A Mikado már gyermekkorában, kitűnő nevelést kapott, s még most is folyvást igyekszik ismereteit bővitni. Azt mondják, hogy tökéletesen érti a német nyelvet, de németek jelenlétében még soha sem használta azt. A kihallgatások alkalmával kizárólag japáni nyelven beszél, megszólításait egy tolmács fordítja át az illető nyelvre. A császár anyja még életben van. Nagy befolyást gyakorol ugyan fiára, de ennek az európaiak irányában tanúsított rokon­szenvét épen nem osztja. A törvényes császárnéval való házassága gyermektelen. A koronaörökös, aki egyik melléknejétől született, ép most feküdt a ravatalon. A mélyen elszomorodott Mikado e napokban mindenki elől visszavonult s teljes elzárkozottságban gyá­szolta ama nagy veszteséget, mely a birodalmat érte. A halotti disz-szertartáshoz, Tokio egész helyőrsége*) kivonult. A miniszterek, aranytól ragyogó, ízléstelen diszöltönyökben jelentek meg. A díszkocsikat, melyekben az ország nagyméltóságai egyen­*) A japáni hadsereg létszáma békében 35,380, háború idején 50,240 ember. Széchenyi keleti utazása. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom