Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629
15. Mégegyszer Görgényben
79 Néha sikerült ugyan innen-onnan néhány lövetnyi port szerezni, de sokszor napokig tartott a szünetelés. A lőpor megszorítása, — „a kivételes állapot ezen rögtönzött, újonnan feltalált neme" (így irja ezt 1855-ben Újfalvi!) — ólomsulyként nehezedett a vadászatkedvelökre. De minden rosszban rejlik némi jó is. A lőporszüke arra kényszeritette a vadászurakat, hogy kockázatos lövések helyett, a vadat jól bevárva, bizonyosra lőjenek, hogy a lőkészletbő! jusson is, maradjon is és ami a legfőbb — jegyzi meg gúnyos humorral Újfalvi: „türelemre tanított, mely tulajdon az új államtanok szerint felette szükéges, ha ki nem akar történelmi névre felmagasztaltatni. " A mondott idő alatt ez akadály következtében csak 11 napon folyt le vadászat. Rendesen 20 hajtó, 3 kürtös pecér, 6 kopó és 22 erdős vett részt, naponként három hajtást véve, többnyire közös és vágott, ritkán őserdőkben. Éjjeli tanyára az urak mindég visszatértek a kastélyba, kint nem háltak volna a hűvös őszben, semmiért. Az idő az egész vadászat tartama alatt folytonosan derült és száraz, a talaj kemény volt. A vadászat oly fényes- eredményű volt dacára a főnnebb emiitett akadályoknak, hogy párját Oroszország lakatlan sivatagjain kivül a kulturkontinens bércein aligha találhatni. A rövid 11 nap alatt teritékre került: 23 medve, 3 farkas, 3 őz, 16 róka, mely utóbbi csak akkor volt lőhető, ha közeledett a hajtás és nagyvadra már nem lehetett kilátás, különben háromszor ennyi is kézrekerülhetett volna. Az őzet pedig a hiúz tizedelte meg nagyon két esztendő óta, főleg miután 1854 tavaszán elszedték kölykeit. Most bosszúját az ártatlan őzeken töltötte ki és kártékonysága a bősz farkasokon is túltesz. Mig ugyanis a farkas nyilt rohammal igyekszik zsákmányát hatalmába keríteni, — ami az őz gyorsasága folytán legfeljebb a nagy havon sikerül neki, — addig a hiúz tekervényes csellel, magas fák lombjai közül szökik az alatta csendesen legelő jámbor őzekre és éles karmaival hátát egy vágással szétrepészti. Hajtó és kopó előtt vészt sejtve, élőfára veti magát és ezzel a „köpenyforgatással, korunk e szégyenteljes, de hasznos fogásával a hiúz is kisikamlik s kineveti a nehézkes medvét, mely nyíltan egyenes vonalban keresi fel támadóját'"
