Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

2. Mezőkövesdi Újfalvi Sándor (1792—1866.)

mezőkövesdi Újfalvi Sándor. (1792—1866.) Újfalvi Sándor 1792-ben született Erdelyben, Romladékon és legeredetibb typusa volt a régi magyar vadászurnak. Már gyermekkorában szenvedélye volt a vadászat. A rendes gyermekjátékok helyett titkon kocspuskával pufogtatott, majd nyíllal lődözött célba és madárra. 1805-ben, tehát tizenhárom esztendős korában apja, Belső Szolnok megye hires alispánja, gazdája és vadásza, egy elnyűtt, rozsdás, apró seréttel töltött kis vadászfegyvert akasztott a vállára és először vitte magával vadászni a kukoricásba. Az első zajra mint minden kezdő puskást, őt is megrohanta a vadászláz, nem lát, nem hall többé, midőn a szük ösvényen megvillanik előtte valami. Fegyverét odasüti, nem irányozva, csak ugy puffra. Lövése után nemsokára ott termettek a kopók s a csapát tovább víve, tőle kevés távolságra elhallgattak és berregni kezdtek. Atyja hamarább odaért s mire ő is a kopókhoz jutott, izmos farkast talált a földön elterülve. Bírálaton alóli nyomorult kis fegyveréből a véletlen két szem serétet furt át a farkas szivén. Atyja búsan fogadta: — Na fickó! Nagyapád és apád is jól lőttek, de te sohasem ejtesz el már vadat, mert tudd meg, hogy aki első lövésre farkast ejt, az más vadat sohasem érhet! Ez az előítélet sértette a fiu büszkeségét és megfeszített igyekezettel törekedett, hogy magát jó lövővé képezze ki. Mindamellett sokáig gyengén lőtt és tán örökre kocapuskás marad, ha később atyjának egy cseh születésü vadászlegénye ki nem képezi. A pisztolylövést is nagy szenvedéllyel űzte és oly tökélyre vitte, hogy