Ilosvai Lajos Károly: A kutya sportszerű tenyésztése, nevelése és idomítása, Részletes vezérfonal ebtenyésztők és ebkedvelők számára / Budapest, Athenaeum, [1928?]. / Sz.Zs. 1382

MÁSODIK FEJEZET. Az ebtenyésztés eélja, eszközei és alkalmazása.

87 zen szuszogva lélekzik, úgyhogy lábával a szemeit dörzsöli, az orrát a padlóhoz dörgöli, hogy valamikép levegőt kapjon. A betegségnek ezen alakja a legjobb indulatú, legtöbbnyire 8 napnál tovább nem tart, de lehetséges, hogy elhúzódik s egy erősebb'gyulladás áll be a torok és a légzőszervekben, ehhez hozzájárulhat még a gyomor és ideges formája is e kórnak s akkor a betegség veszedelmessé válik. A lob beálltát nyelési nehézség, hörgő légzés, a száj- és toroküreg sötétpiros színe mutatja, továbbá a mellkasra gyakorolt nyomás fájdalmat okoz. A kutya állandóan fekszik és teljesen étvágytalan. 3. A kiütéses szopornyica, amidőn a hason és a combok belső oldalán borsnagyságú kütegek, pusztulák fejlődnek, melyekből fehérsárgás genyhólyag lesz. Ezekből némelyik felpattan és kiürül, majd elszárad, leválik és vörös foltocska marad nyomában. Átlag 3—4 hétig tart. 4. Az ideges szopornyica szabályszerűen a katarrusos vagy gyomorbeli kórral együtt lép fel. Tünetei a rángatódzás, bénulás és epileptikus rohamok. A rángatódzás az egyes izmok önkénytelen összehúzódásából áll, amely rángatódzás minden testrészen megismétlődik, láb, fül, ajak, szempillákon is, és még súlyosbodik, ha az ebet nyugtalanítjuk vagy izgatjuk. Ez a rángatódzás még a betegség lefolyása után is fennállhat. Az epileptikus görcsöknél a kutya elveszti az érzékenységét és öntudatát teljesen, elkezd rágni, erősen habzik a szája, lehajtja a fejét és nyakát hátra vagy oldalt, leesik, vergődik a lábain, félig ugató, félig fájdalmas hangot ad. A laikus ezeket a tüneteket tévesen veszettségnek gondolhatja s fél a kutyához közeledni. Ilyen rohamnak a tartama különböző, 1 —5 percig tarthat, elmúlta után az állat felemelkedik és bágyadtan a fekvőhelyére siet, némelyik kutya azonban öntudatlanul körbe kering. Ezek a rohamok ismétlődnek, hol gyakrabban, hol kevésbé. Gyakori eset a félóránkénti, más esetben 1—2-szer naponta. Ezek az epileptikus rohamok nem tévesztendők össze a veszettséggel, mert abban különbözik az utóbbitól, hogy az ebdüh kitörésénél a száj habzik és nem tajtékzik, nem veszti el öntudatát, nem érzéketlen és nem nyög panaszosan. Ilyen rángatódzások nem ritka következménye az egyes tagok bénulása pl. a fül, ajak, hátsó láb vagy az egész