Ilosvai Lajos Károly: A kutya sportszerű tenyésztése, nevelése és idomítása, Részletes vezérfonal ebtenyésztők és ebkedvelők számára / Budapest, Athenaeum, [1928?]. / Sz.Zs. 1382

HARMADIK FEJEZET. Az ebek idomítása és nevelése.

124 álljon meg, a kutya akkor úgy is át fog ugrani a vezető nélkül. Ezután «hopp» hangjellel visszahívja és egy-egy falatkával jutalmazza a készségét. A további fokozatnál a vezető már nem fut a kutyával, hanem állva marad és a kutyát előre küldi. (Ezért nem gyakoroljuk az ugrást addig, míg az előre­kiildés és behívás nem teljesen kész.) Minden ilyen esetben a kutya visszafelé is hívandó és ugratandó. Ha a kutya visszahívásnál az akadályt elkerüli, akkor pórázra veendő. Az ugratást ebben az első időben 80 cm magasságon túl fokozni nem kell. 7. Táv ugrás. Hangjele : «hopp». A távugrást csakis a szabrdban gyakorolhatjuk. Erre a célra keresünk egy alkalmas 70 — 75 cm széles árkot, vagy ha gyakorló területünk van, akkor ásatunk ilyet. A táv­ugrásnál ugyanolyan módon járunk el mint a magasugrás­nál leírtam. Vagyis kezdetben a vezető a kutyával együtt ugrik. Később az árkot fokozatosan kiszélesítjük 150 cm-ig. Minden átugrásnál visszafelé is ugratunk. Az ugratásnál akár magas- vagy távugrásról legyen szó, nagyon ügyeljen a vezető arra, hogy a pórázra vett kutyát meg ne rántsa. Golyós örvöt pedig sohasem szabad használni. Ha a kutya a hangjelre egyedül ugrik, akkor ugrás előtt mindig le kell ültetni, hogy csak a «hopp» hangjelre ugorjon. Figyelem­mel kell lenni arra is, hogy a kutya lábai teljesen rendben vannak-e, nincs-e rajtuk sérülés, mert akkor nem szabad a kutyát ugratni. Apportfával való ugratást csak akkor kezdjük, ha a kutya az egészen kicsiny fát biztosan elhozza. Nagy és súlyos apportfával a kutyát kár fárasztani és foga­zatát rontani. Ha a kutya az ugrást többszöri parancsszóra sem akarja teljesíteni, meg kell vizsgálni az ellenállás okát, ha a láb sebesült meg, akkor abba kell hagyni, de ha ilyen ok nincsen, akkor sem kell forszírozni a dolgot a többszöri ugratással, hanem még egyszeri ugratás után abba kell hagyni. Ebből azután észreveszi a kutya az ugrás előnyét. Nyugton hagynak, ha megteszem. Ha a kutya az átugrásokat már jól csinálja és külö­nösebb szenvedéllyel ugrik, akkor rá vehetjük, hogy sövé­nyeket, összetolt székeket, padokat is átugorjon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom