Hőnig István: Vadőr. A vadászati ismeretek kivonata vadőrök részére és magán használatra. Budapest, 1895. / Sz.Zs. 1430
II. Rész: A vadnak tenyésztése és óvása - II. Fejezet
100 SÍáraz táp. Kapás termény. A táp roenynyisége. Az etetés módjai. Viz. mány fen tartásár a kevésnek bizonyul — a mi különösen az erdeire nézve szokott beállani — vagy ha télnek idején a természetes táp hozzáférhetlenné válik (magas hóállás, cserepes hó), megfelelő mértékben a mesterségesen elökészitett s rendelkezésre álló takarmánynyal kell a vadat ellátni. Ez a mesterséges vadtakarmány jó minőségű szénából (nem sarjú), lóherből és lombrőzsékböl áll, melyeket a nyáron át áterdőlés utján gyűjtve megszárítunk s vadtakarmánynak elteszünk. Ide számítanak a kapás növények: burgonya, répa s kedves vadeledelül a murok ; végre árpa, zab, bab, borsó, tengeri, abrakborsó, vadgesztenye, makk, bükkmakk, vadgyümölcs, erdei bogyók és kedvencz falatul g3 7imbor (fagyöngj 7.) Ezt a mesterséges takarmányt megfelelő mennyiségekben legczélszerübb az etető helyek közelében felállított színekben tározni. Föltéve, hogy a vad közbe-közbe kisebb adag magos, kapás és gyümölcstakarmányt kap, átlagos téli takarmány- szükségletképen számítunk darabonkint: szarvasvadra m. m., dámvadra 1-5 m. m. jó szénát és lombtakarmányt, erdeire 3 m. m. magos takarmányt, vagy pedig 2 m. m. magos és 3'5 m. m. kapás takarmányt. — Az őzvaclnak lóhert adunk ilyenkor és fákat vágatunk, hogy a hajtásokat és rügyeket lerághassa; közbe-közbe, ha szerét tehetjük, gyimborral örvendeztetjük meg, mely kedvencz eledele. A széna- és lombtakarmányt a szarvas-, dám- és őzvadnak fedett kettős jászolokban vágj 7 jászolrácsokban nyujtjuk, vagy pedig csomókba kötve oly magasan felaggatjuk a fákra, hogy a vad épen kényelmesen hozzá férhessen. A hol szarvas őzzel van vegyesen, ott az őzek részére oly etetőket kell készíteni, melyekhez a szarvas vad hozzá ne férhessen ; legjobb azokat oly sűrűn felállított karókkal körülvenni, a melyek között az őz igen, de a szarvas nem haladhat át. A magos és kapás takarmányt alacsonyra állított válynkba szórjuk. Az erdei vad részére erősen döngölt vagy legalább felnyesett, egyengetett sik talajra szórjuk az eledelt hosszúkás rakásokba, hogy minden oldalról hozzáférhessen; ha e czélra kő vagy favályukat akarunk alkalmazni, ezeket szilárdan le kell czövekelni, minthogy a vad különben kitúrja. 5. Yíznek, a mint már emiitettük, a vadasban okvetlenül