Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

II. Magyarország területe az őskőkorban

54 A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA kitűnően állották a csiholást. A pásztorok e Mikrolitheket „szikikova" névvel jelölték s azt hitték, hogy a szik „termi" azokat. A gyújtó általános elterjedése nagyon meglankasztotta a pásztorok érdeklődését és figyelmét, még mielőtt, hogy egy magyar MORTILLET vagy BELLUCCI akadt volna, a ki ezeket a sokszorosan remek nyílhegyeket, dárdaszigony szakaköveket összegyűjtötte és rendszerbe szedte volna. Az eddigi tárgyalásból világos, hogy a kőkor tanulmányozásának bölcsője Nyugot-Európa, hol a flint oly gyakori volt. A következőkben egy futó pillantást a keleti részek felé fogunk vetni. A palaeolith kulturfokok Európa keletjén. Az előző szakaszban követett rendszert folytatva, a keleti részre nézve oly vázlatot kell kifejteni, a mely lehetőleg szerves kapcsolatban a nyugot jelenségeivel, azt is domborítsa ki, a mi Magyarországra nézve bizonyos fontossággal bír, különösen a jövő kutatásaira vonatkozólag, mert hiszen, a mit az eddigi kutatás a palaeolith tekintetében földerített, valóban csak a kezdet kezdete. Ebben az irányban különös súlyt kell fektetnünk arra a zónára, a mely Magyarországra vonatkoztatható; mely kezdődik Morvaországban és Krakkó tájától tova vonul Olonec kormányzóság felé Oroszországban; sőt még tovább, a Jenissei folyó mellékén is tart. Nagyban és egészben ki lehet mondani, hogy a nyugot jelenségeivel viszonyítva, a keleti alakzatok bizonyos tekintetben durvábbak, nagyoltabbak a nyugotiaknál, a mi azonban a kőszerszámnál az anyag minőségétől ered. A míg a nyugoti részek anyaga a krétával járó, majdnem üvegszerűen, finoman pattintható flintüzkő, addig a keletieké nagyrészben kova, sokszorosan kvarcz és alakzatai, mint kvarczit, de a gejzírekből lerakódott chalczedon, továbbá jaszpisz is, oly kövek, melyeknek műszeres-