Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

II. Magyarország területe az őskőkorban

44 A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA fejlett formaérzéke között, a minőt a ma is kőkori életet foly­tató újguineai őslakóknál tapasztalunk, a honnan komoly búvá­rok, ezek között Újguinea hires kutatója DK. FINSCH azt a csodás tüneményt jegyezték föl, hogy úgy, a mint e nép elfogadja és használni kezdi a czivilizáczió aczélszerszámát, forma- és különö­sen ornamentális érzéke megtompúl: a munkának jobb szer­számmal való könnyebb végrehajtása a készítmény rendeltetését, czélszerüségét elébe teszi a díszítésnek, a mely a tökéletlen szer­számmal együttjáró türelemmel egyezett. 1 Az ellentét ki van fejezve a Mentone melletti Barma grande­barlang leleteiben, a melyben egyfelől oly primitiv szerszám­alak mellett, mint a 4. ábra, mely bőrvakarókést ábrázol, a teljesen felismerhetőleg meztelen asszonyt ábrázoló, steatitból való szobrocska (5. ábra) — HOERNES i. h. p. 43. Fig. 14. b. és 11. — fordul elő és meg kell vallanunk, hogy ennél az utóbbi­nál az egész felfogás nem áll alatta a modern domború művé­szet első vázlatának. 1 Legújabban DK. KLAATSCH tanár Tasmániából, a kiirtott tasmániak kovaszerszámait ismertette — „Steinartefakte des Australier und Tasma­nier' in Zeitschr. für Ethnologie .Berlin XL. 1908 — hozzá olyanokat is, a melyeket északnyugati Ausztráliában gyűjtött s a melyek között nemcsak a franczia palaeolith alakzatoknak akadtak analógiái, hanem magyarföldiek­nek is, v. ö. H. O. „A borsodi Bükk ősembere" p. 20. és 21. 0. ábra. 7. ábra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom