Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

Függelék

függelék 861 Renyheménes: a mezei munka szünetelésekor legelőre kicsapott heverő kanczák és herélt lovak. A bulija kanczák, a meddők és ezek a cziframénesből a renyheménesbe hajtatnak. A komor lovakat, ha ingerlékenyek — rosszul heréltek — semmi ménesben sem tűrik meg. Törzsménes, apalovak tenyésztésére, mintegy 170 év óta áll fenn. Törzsgulya az egyedüli, mely éven át a szabadban marad és így „szilajgulya" a szó ősi értelmében. A debrecen-hortobágyi pásztorság már teljesen megállapodott s utolsó nomád eleme a juhász volt, leginkább a kosos, a kinek czókmókját a szamár hordozta s ki ott ütött tanyát, a hol ráesteledett. De most már a juhászság is az egész pásztorsággal egyetemben állandó tanyával hír, mely a szigorúan meghatározott „járás" középpontját alkotja, rendesen egy házból és ennek bejáró ajtajával szemben álló s az ajtóra nyíló vasaló-ból áll. A vasaló patkó- vagy lópataalakú, fedetlen nádalkotmány, szolgafás tűzhelylyel, gyalogszékekkel, ivóedénynyel, szóval konyha és pásztorlakás. Nyilvánvaló, hogy ez az ősi pásztorlakás, mely eredetileg fölszedhető, tehát mozgó-nomád volt, mint a kecskeméti cserény. A vasalóhoz is taliga tartozott, a minek emlékét a pásztorbokrokhoz ma is tartozó „taligás" őrizte meg, t. i. az az ifjú pásztor, a ki a tanyán tartózkodva, a háztartást vezeti, tehát ugyanaz, a mi a kecskeméti cserénynél a „lakos". A hortobágyi pásztortanya ősépítménye tehát a vasaló, a ház pedig a fejlemény, a mi a Kecskés felőli részen látható is volt, mert a ház alaprajza nagyjában megfelelt a vasalóénak, csakhogy fedve volt. Legjellemzőbb az hogy a fedett ház vagy kunyhó tulajdonképen szerszám és eleségkamara volt, a pásztorok pedig a fedetlen vasalóban tartózkodtak, a melyből a jószágot szemmel tarthatták; ehhez ragaszkodnak.