Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

I. A kiindulás

6 A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA volna. Pedig Cuvier előtt, a XVIII-ik században napfényre kerül­tek embercsontok, [kihalt állatok csontjaival elvegyülve. Ilyen leletek a XIX. században sokasodtak, úgy hogy azokat utóvégre is számba kellett venni, noha a tétel, hogy az ősember az ős­állatokkal egy időben és együtt élt, csak nagy küzdelem árán győzött; de utóvégre is győzött! SCHMERLING , Lüttich környékéről, oly embercsontokat írt le, a melyek a Mammut, Rhinoceros és kihalt ragadozó emlősökkel együtt fordultak elő és mindnyája egyenlő állapotban volt. A nagy fordulat azonban 1839-ben vette kezdetét, a midőn BOUCHER DE PERTHES megkezdte a Somme völgyben rendszeres ásatásait, a melyek teljes és döntő sikerrel jártak, noha ennek elismerése BOUCHER DE PERTHES-nek nem kevesebb mint húsz évi küzdelmébe került, mert csak 1859-ben következett be. Az új lelethely csak úgy ontotta a kovaszerszámot, a mely a Mammut, vizi-ló, Rhinoceros csontjaival vegyült, bizonyítva az embernek az ásatag állatokkal való egykorúságát. Azóta nagyot haladt ismeretünk az embernek a Mammuttal való egykorúságára nézve. Francziaországban, Angliában és Németországban, továbbá a Svájczban, Olaszországban, Ausztriá­ban és legújabban Magyarországon végzett kutatás számos bizo­nyítékot nyújtott azokra a változásokra nézve is, a melyeken az éghajlat, az állat- és növevényvilág, az emberrel és kőiparával együtt, azokban a messze-távol eső időkben keresztül ment. A fel­fogások változása karöltve járt a földrajz és a földtan nagy haladásával. LYELL , a nagy angol geologus volt az, Ja ki CUVIER kata­klizma-tanát véglegesen megdöntötte. Helyébe azoknak az erők­nek és tényezőknek folytonosságát tette, a melyek a földfelületet átalakítják. Szerinte átalakulások történtek, de ezek vagy lassan­ként keletkeztek, vagy csak helyiek voltak. Az állatvilág nagy változáson ment át, éppen úgy mint az ember maga; de ez nem jelentett megszakítást és újból ^való „teremtést", hanem fejlő­dési folyamatot, a melylyel együtt járt sok alaknak elhanyat­lása is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom