Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

III. A nomádság elemei - A Skythák nomádsága

96 A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA Az a szittya harczos, a mely a szakasz élén áll, úgy látszik, közrendű; előugró álla más jelleget kölcsönöz neki, mint egy koronás — karikakoronával díszített — alaké (38. ábra), mely a tiszta görög arczél minden szépségét állítja elénk, a ki előtt paizszsal, lándzsával és vérttel fölszerelve, egy harczos térdel és láthatólag jelentést teszen. A szalag további részén egy, a jobb féltérdre bocsátkozott alak az íjat a bal láb térde alá húzta, úgy hogy a húr kívül esik a czombon; a harczos azon van, hogy a húrt jobbkezével az íj horgába akassza, melyet a balkéz a húr akasztója felé hajlít; az íj másik horga a jobb czombra támaszkodik. A szalag többi részét négy egymással szembe fordult harczos alkotja meg, kettő térdel s az egyik a másiknak nyilván a szájába nyul, a „kezelt" arcza pedig ugyancsak kínt fejez ki; a másik párból az egyik a másiknak lábszárán a sebét kötözi. Ezek a harczosok mind hosszú, szalagszerben összecsapzott hajat viselnek. Az is látható, hogyan függött az íj és tegez az övön (39. ábra.). A lócsiszárokat, vagy a mén-metszők működését föltüntető rajzok, csoportosítás és alak szerint bámulatosan tökéletesek. Legelő lovak teljes nyugalomban, ezek felé vadul ugratók; a férfiak, kik pányvánál fogva (ez nincs kirajzolva, de az alakok tartása szinte odavarázsolja) az ugró lovakat visszarántani törekszenek, ez mind csupa élet és igazság. A metszők csoportja remek és félreérthetetlenül mutatja az eljárás legfőbb mozzanatait: az ifjú mén döntését (VII. tábla lásd a könyv végén). Itt az 1-ső ábra mutatja a szittyát, a mint