Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - VII Őskori bálnavadászat mint élő szokás

VII. ŐSKORI BÁLNAVADÁSZAT MINT ÉLŐ SZOKÁS. BBAN a tanúlmányban, a melyet RETZIUS, a kitűnő svéd tudós, a finnekről közrebocsátott,* ismertetve van az a számszeríj is, a mely a finnek országában e század elején még általánosabb használatban volt s a melynek néhány darabja — a nyilakkal együtt — napjainkig megmaradt. E rendkívül érdekes ethnografiai tárgy a stockholmi néprajzi muzeumban látható s valószinű, hogy azóta a helsingforsiban is megvan. A nyilak nemcsak tompák, hanem majdnem mustavégűek, mert arra valók voltak, hogy a vad bőrét kíméljék; a vad leginkább a mókus volt, melynek bőre keresett szűcsárút szolgáltatott. E számszeríjak fölajzása úgy történt, hogy a mókusvadász az ágy orrán levő vas kengyelbe beléhágott, leszorítván azt a földre; ekkor megfogta mindkét kezével a számszeríj ágyavégét, ráhurkolt az íj húrjára egy horgos zsinórt, mely derékszíjához volt kötve s felegyenesedve, felhúzta a húrt az ajzó rovásba. ACERBI régi művében maradt meg az ilyen finn nyilasok képe, a hol az egyik alak éppen ajzással van elfoglalva, a másik lő.** * «Finnland, Schilderungen aus seiner Natur etc. übersetzt von C. APPEL,» Berlin, 1885. ** J. ACERBI, «Voyage au Cap Nord par la Suede, la Finnlande et la Lapponie, trad, par Lavallée». Paris, 1804.