Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

I BEVEZETÉS - III. Az út terve és a fölszerelés

28 AZ ÚT TERVE ÉS A FÖLSZERELÉS. éppen azért, mert korán ültette, kiirthatatlanokká teszi, fölébe helyezi sokban az érzelmet az értelemnek! A ki Afrikának bár ma már szélesre taposott világútakkal bíró részébe készül, bármily fegyelmezett legyen is az ő értelme, feje megzsibong a sakáltól, az éjnek évadján sírokat fölásó hiénától; az Atlasz-hegység oroszlánja ugrásra készül — a képzeletében, — a Nilus krokodilusa megcsattogtatja rettentő fogzatát. Az az idilli kép, melyet a tarkabarka Hyas varázsolhatna elénk, hogy t. i. ez a kis védtelen, madár létére, a Nilus fenyérén sütkérezve-alvó krokodilus szájába oson, ott az ínybe mélyedő pióczát kioperálja: ez nem enyhíti meg eleve is azokat a zsúfolt veszedelmeket, mert velők egyidejűleg nem is jut eszünkbe. Hát még az, a ki a sarkkörbe készül hiszen az előző szakasz már szólott arról a hitről, mely oly igen nagyon belénk gyökeresedett, oly erősen uralkodik lelkületünkön : az örök hó, örök jég, örök sötétség és az utolsó emberről szóló hit, mely MADÁCH tollára is e szót adta: Mit járjuk a végtelen hóvilágot, Hol a halál néz ránk üres szemekkel ? És uralkodott ez a hit azon a baráti körön is, mely az elindulás előestéjén egybegyűlt, hogy búcsúpoharat ürítsen a távozókkal a távozókért s a vállalat sikeréért. De az értelem aratta a győzelmet, mert 1888. junius 5-én ütött az indulás órája; egy utolsó kézszorítás, egy ölelés s a következő pillanatban már Bécs felé vitt a gyorsvonat.