Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1
II ÚTIRAJZ - XI Az «Aederholm» vagy a norvég pehelygazdaság
A DUNNAKACSA. 95 ha a kacsa nem téphette meg a gunárt, a pehely kevés s akadnak közte ágacskák és hínárrészek is. Körűlbelől 30 első rakatú fészek ad egy kilogramm pelyhet, melynek ára a helyszínén átlag véve 25 korona; a másodfészkek sarjúpelyhe valamivel gyöngébben fizet. Az ár a tisztasággal — természetesen — emelkedik; a tisztítás pedig élénken visszaemlékezteti a régibb embert régi polgárházak egykori téli estéire, a mikor uraság és cseléd patriarchális összeállásban a tollfosztás nemes mesterségét gyakorolta. Itt is előbb kiterítik és szárítják a pelyhet, azután — a tél «örök éjszakájában» — pislogó mécs mellett, mely régente sokszor egy kövér alka volt, a melybe kanóczot húztak, tisztogatja a család a dunnakacsa pelyhét. A dunnakacsa buzgósággal vezeti fiait, különösen azokon a helyeken, a melyeken tengerapadáskor a Mytilus-kagylók könnyen hozzáférhetők; a mikor a fiak kifáradnak, kiszáll velők a szárazra is, hogy megpihenjenek; ha háztájon költött, ott ilyenkor a szó szoros értelmében lábatlankodik. Lassan azonban mégis huzakodni kezd az öreg és a fiai is, és úgy, a mint az utóbbiak növekednek, növekedik a bizalmatlanság is. Az anyakacsa mind messzebbre viszi családját a tengerre, kerülni kezdi a háztájat, majd a csónakot s mindent; mire pedig a fiak anyányiakká váltak, az egész család benne van a téli vadságban. A míg a dunnakacsa költ és fiait vezeti, a gunárok kisebb seregekbe verődnek és együttesen barangolják be a fészkelő telepek környékét. Egy ily falka dunnakácsér, valami szirtre telepedve, a legszebb látványok közé tartozik s kemény próbára teszi a vadászembert, különösen addig, a míg a tojó költ s a kácsér lövésre bevár — ám lőni nem szabad! A pelyhes fiak igen kedves, fürge teremtések s szárazon is igen ügyesen mozognak. Vígan tipegnek anyjok körűi, kinek a járás nehezére esik. HERMAN , Északi Madárhegyek. 7
