Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

VI Az a két jelszó: a nő nevelése és az emberszeretet. Hát jó. Belényugszom, hogy ez a szegényke koszorú a nyilvánosság elé kerüljön; jusson gyöngéd szivü, jóságos lények szeme elé. Én boldognak vallanám magamat, ha az e szerény dolgokból kipattanó szikra melegitő tüzet gyújtana valamely ifjú lélekben; és kétszeresen boldognak, ha igénytelen rajzaim rokonszenvet támasztanának irántam a kis könyv egy-egy olvasójában. Mert egy-egy gyöngéd érzésű lény rokonszenve nagy kincs annak, a kit az élet megtanitott arra: mi a rosszakarat, mi a gyűlölködés . . . És ti, a kik ezeket az apróságokat olvassátok, talán kérdezni fogjátok: honnan a bevezető szónak ez a bánatos hangja, annál az embernél, a kinél máskülönben a humor nem is oly ritka vendég ? Az ok nagyon egyszerű: elolvastam újból egy-két apróságot a könyvecskéből s a hol arról volt szó, hogy a hang, a természet ez érthető szava, mily gondolatokat fakasztott bennem, ott újból fájó tudatára ébredtem annak, a mit már régen tudok, hogy nekem a pacsirta már nem énekel — csak röptét láthatom — — — nagy a csönd körülöttem! . . . És mégsem!