Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A fülemüle utazása

— 78 -Drinápoly ligeteiben meg sem nyugodtunk. Erőnk végső megfeszitésével a rózsák völgyének Kazánliknak vágtunk. Hogy a szörnyűségek szörnyűségét szemléljük! 1 Irgalom istene, mily látvány volt ez! Nem virított itt egy rózsa sem — — — csak egy, egyetlenegy: a vérző rózsa, a halálos seb!! Ember-, madárfészek mindenestül hamuvá, porrá égetve ; a rózsák tövestől kiirtva Elfogott a borzadás; majd eszemet vesztettem. Oh hitvány lény, ki azt mered állítani, hogy az a jóságos isten saját képére teremtett — — és ilyet mívelsz! Elátkozlak — — —!! Nem láttam, nem hallottam én ezentúl semmit, se rokont, se ellenséget, csak rohanva tovább repültem. Meg sem állottam többé, s csak itt, ősi fészkünk táján eszméltem föl. Most hát tudhatjátok, miért vagyok kimerülve, miért vagyok szomorú, miért vagyok ütött-kopott, miért maradtam el az ünnepélyről, és — miért mondom : boldogok, a kik nem vándorolnak, ha nem kénytelenek vele!" Evvel a szegény fülemüle elvégezte történetét, s elképzelhetni a borzadályt, mely az egész hallgató madársereget megrázkódtatta. Senkinek sem volt egy árva szava sem; mind lehorgasztotta fejét; a madarak szíve megindult. * * * A nap lehajlott. A kristály forrásból kikelt a tündér és kiosztotta a parancsokat. Az esti fuvalom felkelt, végig'suhant a harangvirág-okon, s ezek halkan megszólaltak. A virágok serege, mely igazi virágáhítattal kelettől nyugotig kísérte az életet árasztó csillagzatot s le sem vette róla nyitott kelyhét, most már nyugalomra kezdett térni.