Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A madár „társaságból"

— 52 -— hja! nála a patak közelsége, az éléskamra döntött. A vörösbegy, barátka, poszáta s pláne a vörösfarkú énekes, azok már többet tudtak, erősen rejtegettek. És járta a madárszerelem legszebb szaka; a fészkek készen voltak, a vörösbodzás, galagonyás csak úgy zengett a szerelmi vallomástól. Egyszerre a vörösbegy egy éles „czin" hangot hallat; minden madár tudta, hogy ez bajt jelent; de hogy mifélét, azt a tapasztalatlan barázdabillegető csak a mag'a kárán tanulta meg. Az erdő szélén egy jókora madár suhogott végig; olyan volt, mint a vércse, de olyan is, mint a karvaly s mégis más volt. A kik tudták, szárnyra is kaptak s utána! Milyen zsivaj volt az. Hogy csapdostak le arra a suhogóra a kis istenadták, hogy tépték a bundáját s mily ostobán nézett oda az ifjú pár, hogy hát mi lelhette ezeket ? Mi volt? A suhogó eltűnt, be az erdőbe vette magát, üldözői visszatértek, s kis idő múlva kihangzott az erdőből a „kakuk-kakuk-kakuk!" Tehát ő volt. A vörösbegy szinte megpukkadt híiragjában, felborzolta a tollát — mert ő már megjárta. Ivakukné pedig szépen felkapott olyan ágra, a melyről szemmel, tarthatta az egész vágást — és leste, ki merre röpdes, hová tér vissza, szóval kinek hol a fészke? Kiszemelte az ölfát s egyszerre csak arra kezdett suhogni, hogy világosan látta a fészket. S alkonyat előtt, mikor ifjú párunk a patakon végighajhászta az egynapi legyeket vagyis a patak-virágot, megtörtént a baj: a kakuk a föld felett lappangva odalopódzott s ä már meglevő két barázdabillegetőtojás mellé a magáét tette harmadiknak. Mindössze valamivel nagyobb volt, szine szerint pedig alig különbözött a többitől. Mire ifjú párunk hazakerült, a kis feleség, mintha észrevett volna valamit, mintha nem ülhetne úgy, mint azelőtt. Ki is állott a fészek szélére, be is nézett, az urára is kacsintott; de elvégre is belétörődött: lett aztán még két tojás, összesen öt, a mi bőven elég a szegény embernek — akarom mondani madárnak.