Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Adriai képek. - II. Az adriai néptypus

— Ilde nem sül át egészen, mert a tűzzel gazdálkodni kell; a dorongfát messze tájakról, hol öszvérháton, hol — asszonyháton szállítják a tűzhelyhez. E mellé járul a málé, melyet nagy bográcsban főznek, s hihetetlen mennyiségben költenek el. Boldog ember, ki épen juhsütéskor érkezik s részesülhet abban a pörköltfélében, a melyet a tüdőből, májból és veséből, az egyetlen lábasban készítenek. A házak berendez'ése a legkezdetlegesebb. A konyha a legtágasabb hely, ha tetszik szalon is; mert az alacsony, de igen terjedelmes tűzhelyen, melynek közepe felett a bogrács függ, háromlábú kis székek állanak —- hasonlók a csizmadiák székeihez, — a melyen a család s a vendég helyet foglal. E helyiségben nem lévén semmi tetőzet, a füst tetszés szerint kóvályoghat a padláson, s mehet, a merre kifér. Nappal e helyiség visszataszító, komor ; de este, a midőn a ház népe letelepedik, a tűz, későbben az eleven parázs folyton változtatja a tárgyak megvilágítását, felhangzik a monoton kördal; megvallja az ember, hogy ennek a karszti életnek is megvan a maga költői szépsége. A konyhától jobbra-balra egy-egy kamara szorong, mely részint éléstár, részint hálóhely. És milyenek ezek a hálóhelyek! Szedett vetett rongy és juhbőr. A magyar parasztház dísze, az a tornyos, mindig tiszta ágy, messze esik innen! Törülköző, abrosz, tányérok, kancsók, képek, — ez mind ismeretlen tárgy. E helyett hovatovább, mindinkább növekednek az övbe dugott kések, élesedik az a sötét vonás, mely utóbb a vérboszút hirdeti. Zenggnél elhagytuk a tengert, s bekanyarodtunk a határőrvidékbe. A nap hevétől tartva, már éjfél után talpon állottunk, s indultunk a csillagtalan éjbe. Az éj koromfekete s oly gyanúsan langyos volt a levegője is, hogy fergetegre gondoltam. S csakugyan, egyszerre a tenger felől egy vakító villám hasított