Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Az én édes anyám

— 113 -Következett az öltöztetés. Fáztam tőle, mert nagy titkom volt s váltig azt forgattam az eszemben, hogy hátha észre nem veszi, t. i. azt a pecsétet, mert egy pecsét, az rettenetes volt neki. De bizony észrevette. — Szent ég, pecsé-é-é t! Majd a pecsétre, majd reám mereszti szemét — megszagolja — veszve vagyok ! — Kuli-máááz! Atyus, kulimáz !! Megüt a guta. Jaj, te kálvária latra, hol szedted te ezt ? tüstént megmondod! — Hát — hát — hát nem tudom! — Micsoda, nem tudod ? Iszen ez már mosva is van. Fiam! Hát bizony a „fiam" úgy volt mondva, hogy vallani kellett. — Hát, édesanyám, segítettem a Samunak. — Mit? — Hát kentük a szekeret, azután én tartottam a bödönt, azután nem tudom — és Samu mosta a lókefével és azután — már jó leszek! — Gyerek, a sírba viszesz. Ujdonat-uj nadrág s örökre oda van! Bizony, elríttam magamat nem a nadrág, hanem a sír miatt; mert hiszen az a nadrág is csak olyan új volt ám, hogy az édesapám kétszer fordított ócska krispinjéből készült, a térden pedig folton folt, mert ezt koptattam én szilvafákon, almafákon, sövényen, homokon, úgyannyira, hogy Sibik majszter ajánlatot is tett anyámnak, hogy talán legjobb lesz a nadrágon mindjárt újkorában a térde táján kerek lyukat vágni, s mint a gomblyukat, körülvarrni. Felöltöztette leányait és azután leült; mint az orgonasípok, félkörbe sorakoztunk, — összekulcsolta kezeit és igen szépen imádkozott; azután sorba csókolt s kieresztett udvarba, kertbe. Alig hogy künn voltunk, kijött az ágy alól a szabadon járó fürj, féloldalra hajtotta fejecskéjét s félszemmel, — a mint jó fürjhöz illik — felpillantott édesanyámhoz; értették és nagyon szerették azok egymást. Hermann Ottó: Úti rajzok és természeti képek. 8