Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A diphteritis.

— 105 -A nagyobbacskák, kiknek már emlékeik vannak, körülfognak, elhalmoznak a gyermekszeretet ezer jelével; az apraja szinte ijedősen bámul, rámmereszti azt az ártatlan szemet; menekülne s mégis vonzódik; mintha az a gyermek-ösztön marasztalná, nógatná. Vagyok is én aztán az a bácsi, a ki lámpafénynél két kezével a legszebb nyulakat varázsolok a falra, s a varázslámpa képeivel oly örömet tudok kelteni abban a gyermekszívben, hogy merő gyönyörből magam is gyermek leszek. Egy okosszemü piczi aztán bevallja nekem — jaj bácsi, én magát úgy-úgy szeretem. — Ez sem hazudik! Ez az én fürdőm; ez a beteg lélek legbiztosabb gyógyszere! De meg is becsülöm S egy sötét éjszakán szárnyra kel a halál angyala, elrepül a föld felett, s teli marokkal hinti el a halál magvát. A bakteriák végtelenül finom mérge, melynek a zárt ajtó is nyilt út, mely szinte a falak likacsain is behatol az ember hajlékába, szerte terjed; meglopja az ártatlanság álmát, megmérgezi a levegőt, melynek rendeltetése, hogy az életet fönntartsa. Az ártatlan kis gyermekek mélyen lélegzenek, foly a fejlődés nagy, csodás menete; fejlődnek az orczákon az egészség rózsái, s mind az a min az anya lelke csüng, mi az anya szemének, lelkének még a valóságnál is ezerszerte szebbnek tűnik föl, mert a szépet fölöslegül, a rútat előnyére aranyozza meg, az az anyaszeretet. De íme! a kis ártatlan fölébred, orczái csakhogy ki nem csattantak az egészségtől; — és mégis! ez az életteli test, melynek még csak jövője van, összeborzad, a rázó hideg végig nyargal a tagokon, aztán jön az izzó-forró láz, a száj kiszárad — de az enyhítő ital már hiába van itt, a nyelés megakadt! A szörnyeteg Megaera torkon ragadta az ártatlan áldozatot; a gyermekvilág őrangyala elfordul, a halál angyala irgalom s kegyelem nélkül végez!